Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Fejlődés és lehetőség

Fejlődés és lehetőség

Klub

Megjelenés: 2022. 11. 16. 21:20Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Négy tehetségünk számára is tétmeccsekkel folytatódhat még az idei év

Bár az első osztályú bajnokság a hétvégén véget ért, több fiatal tehetségünk számára mégsem zárultak le még az esztendő. Egyrészt a Bocskay Bertalan, Kocsis Dominik, Szabó Alex hármas az U21-es válogatottal szerepel Törökországban, ahol két barátságos meccset játszik Gera Zoltán együttese, másrészt Eördögh András, (a héten az U19-es válogatottal szereplő) Keresztes Noel, Kerezsi Zalán, Krajcsovics Ábel Siófokon bizonyíthat a Honvéd és a Siófok közötti kooperációs megállapodás keretein belül.

„A Siófokkal kötött partneri megállapodásunk remek lehetőséget biztosít arra a fiataloknak, hogy további tapasztalatokat gyűjtsenek a felnőttfutballban. Mind a négy játékos az első csapattal készült ősszel, pályára is léptek ott és ezt egészíti ki a siófoki lehetőség, az ottani gyakorlások és a mérkőzések segítenek abban, hogy még gyorsabban fejlődjenek, tapasztalatokat szerezzenek, elérve a céljukat, hogy rendszeresen az első csapatban játszhassanak“ – mondta Chris Docherty, klubunk sportigazgatója.

2022. 11. 16. 21:20Klub

Kapcsolódó hírek

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub