A katari világbajnokság alatt kezdte el az utóbbi évekhez képest szokatlanul hosszú téli felkészülést első csapatunk. A délelőtti orvosi és testösszetétel-vizsgálat után délután az erőt és a robbanékonyságot mértük fel, melynek elsődleges célja, hogy szakembereink még teljesebb képet kapjanak a játékosok állapotáról.
„Egy több állomásból álló teszt napunk volt a konditeremben, ahol különböző erő és robbanékonyságot felmérő gyakorlatokat végeztek a játékosok, melyek alapján egy átfogó képet kapunk jelenlegi állapotukról” – ismertette a programot erőnléti edzőnk, Lázár Zsolt.
A felmérés a mostani időszakban kimondottan fontos, hiszen legközelebb a január 28-i hétvégén vár csapatunkra tétmérkőzés, a vizsgálatoknak köszönhetően pedig a sérülések kockázatát tudja csökkenteni szakmai stábunk, ami a felkészülés alatt és később a bajnokság során is sokat számíthat.
„Nincs olyan csodaszer vagy edzésprogram, ami a sérüléseket száz százalékban megelőzi viszont azok előfordulását és annak kockázatát lehet csökkenteni, ezért végeztük ezeket a feladatokat – árulta el Lázár Zsolt. – Ezek alapján a későbbiekben egyénre szabottan történhet a játékosok fizikális felkészítése.”
(A felmérésekről készült galériánkat Facebook-oldalunkon megtekinthetitek.





