Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Feltöltődtek a folytatásra

Feltöltődtek a folytatásra

Klub

Megjelenés: 2022. 09. 30. 19:17Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Nikola Mitrovic a támadójátékban vár előrelépést

Csapatunk 20 nap elteltével lép újra pályára az OTP Bank Ligában és a Kecskemétet követő döntetlen után október 1-én Debrecenbe utazunk. A szombaton 17 órakor kezdődő találkozó előtt a Dorog ellen gólt szerző és gólpasszt jegyző Nikola Mitrovicot kérdeztük, mivel töltötte a csapat a válogatott szünetet.

„Amikor leáll kicsit a bajnokság, amellett, hogy lehetőségünk van specifikus feladatok elvégzésére, maradt időm pihenni és a családdal is többet tudtam együtt lenni, ami mentálisan is feltöltött. Persze ez nem jelenti, hogy hátradőltünk és lazsáltunk, folyamatosan készültünk a következő bajnokira” – emlékezett vissza Mitrovic az elmúlt közel három hétre.

A csapat legutóbb szeptember végén engedett gólt ellenfélnek, az azóta lejátszott négy tétmérkőzésen érintetlen maradt a hálónk, ami nagy előrelépés a védekezésben, ám Mitrovic szerint most eljött az idő, hogy a támadójáték is hasonlóan hatékony legyen, mint hátsó alakzatunk.

„Mindenki, köztük én is úgy érzem, hogy folyamatosan erősödik a csapat, elég ha csak azt nézzük, hogy a legutóbbi négy találkozónkon nem kaptunk gólt – értékelte az együttes legutóbbi szereplését középpályásunk. – Most a legfontosabb, hogy az előre játékunk is ilyen ütemben javuljon. Azon dolgozunk nap, mint nap, hogy ezt a pályán is meg tudjuk majd mutatni, remélhetőleg már a Debrecen ellen hatékonyabbak leszünk.”

A válogatott szünet előtt a Dorog elleni kupamérkőzéssel fejeztük be a szezon első etapját, így most sikerrel a hátunk mögött készülhetünk a debreceni utazásra.

„Minden győzelem növeli az önbizalmat és segít, hogy még inkább várjuk a következő találkozót. Mindenki szeretne jól teljesíteni és megmutatni az edzőnek, hogy számíthat rá – utalt a csapaton belüli versenyszellemre Mitrovic. – Biztos nem lesz könnyű dolgunk a DVSC ellen, hiszen új edzőjük lett, ilyenkor pedig mindenki bizonyítani szeretne, hogy helye van a csapatban. Fontos, hogy nekünk nem szabad azzal foglalkozni, hogy ők mit csinálnak. Magunkra kell figyelni és tudni, hogy elég jók és erősek vagyunk ahhoz, hogy megnyerjük a mérkőzést, számunkra nem is lehet más a célkitűzés.”

2022. 09. 30. 19:17Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub