Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Folytatni a jó szériát

Folytatni a jó szériát

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

Németh Dániel 16 évesen szerezte meg első gólját a felnőttek között

Vasárnap megszerezte első felnőtt gólját tétmérkőzésen a mindössze 16 éves Németh Dániel, a Szekszárdon született találat pedig nemcsak ifjú támadónk számára volt különleges, de egyben a Honvéd győzelmét is jelentette az NB III-as bajnokság 5. fordulójában.

„Védekezésre szorultunk, mivel a mérkőzésnek abban az időszakában már emberhátrányban játszottunk – emlékezett vissza Németh Dániel. – Egy kontratámadás végén Thierry Gale-től kaptam egy passzt, a bal lábammal vettem át és a rövidre rúgtam, körülbelül tizennyolc méterről. Nagyon vártam már ezt a pillanatot, nagyon örültem neki, hogy végre sikerült felnőttmérkőzésen gólt szereznem. Így pedig, hogy győztes találat volt, nyilván még nagyobb örömet jelentett.”

Tehetséges akadémistánk a felkészülés során az első csapatban is bemutatkozhatott edzőmérkőzésen, s elárulta, nagyon sokat jelentett számára, hogy ott lehetett Bódog Tamás együttesével a győri edzőtáborban, a célja pedig, hogy minél hamarabb pályára léphessen a csapattal tétmeccsen is.

„Sokkal keményebb a felnőtt futball, nem olyan ez, mint az utánpótlásban, itt nem hagyják, hogy csak úgy elvidd valaki mellett a labdát, hanem odalépnek, lefaultolnak – magyarázta a 16 éves támadó. – Nyilván fizikailag és dinamikában is nehezebb feladat, már azelőtt harcolni kell a labdáért, hogy hozzád kerülne. Persze azért dolgozunk, hogy minél hamarabb fel tudjuk venni ezt a ritmust és reméljük, hogy az egész életünk során kamatoztatni tudjuk majd azt, amit most megtanulunk.”

Legközelebb szerdán lesz lehetősége a Honvéd fiataljainak, hogy a tapasztalataikat kamatoztassák, hiszen az NB III-as bajnokság 6. fordulójában az ESMTK együttesét fogadják. A tabella 5. helyén álló rivális 3 győzelemmel és 2 vereséggel, míg a kispestiek három mérkőzés óta tartó veretlen szériával várják az összecsapást.

„Az ESMTK egy jó csapat, ez látszik abból is, hogy az előző szezonban is ott voltak a tabella elején – mondta Németh Dániel a kispestiek soron következő ellenfeléről. – Reméljük, hogy ezt a mérkőzést is sikerrel vívjuk meg és nyerni tudunk, hogy folytathassuk a jó sorozatunkat.”

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 6. FORDULÓ

Augusztus 26., szerda

Budapest Honvéd II–ESMTK

Budapest, Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 17:30

Játékvezető: Horváth Patrik

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub