Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Fontos lépcsőfok

Fontos lépcsőfok

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 1 perc

László Dávid személyében újabb akadémista mutatkozott be a felnőttcsapatban

Buna Gábor után újabb korosztályos válogatott akadémistánk mutatkozhatott be hivatalos mérkőzésen a felnőttek között: a felkészülési meccseken már debütáló, 17 éves László Dávid szerdán a Paks elleni Magyar Kupa-negyeddöntő első mérkőzésén is pályára léphetett.

„Nagyon örültem neki, hogy keretbe kerültem és pályára léphettem – osztotta meg érzéseit első kupameccse kapcsán László Dávid. – Nagyon jó érzés volt, a csapattársak segítőkészek voltak, szóval tényleg boldog vagyok.“

Dávid a 71. percben kapott lehetőséget, amikor Amadou Moutarit váltott a pályán.

„Beállni egy ilyen Magyar Kupa-mérkőzésen, egy NB I-es csapat ellen, azért hoz magával nehézségeket – mesélte élményeiről ifjú akadémistánk. – De úgy gondolom, megpróbáltam mindent megtenni, sokszor lépni a labda felé, elkérni, megmutatni, hogy igazából miért is vagyok itt.“

A találkozón gólnélküli döntetlen született a felek között, így a negyeddöntő második mérkőzése dönt majd a továbbjutásról.

„Csalódott vagyok egy kicsit az eredmény miatt, úgy éreztem, hogy az első félidőben sokkal inkább mi domináltunk, mint a Paks – értékelte a találkozót László Dávid. – Nem tudtunk sajnos a szünet előtt gólt szerezni, a második félidőben pedig már nem volt olyan, nagyobb lehetőségünk, amit gólra tudtunk volna váltani, csak pontrúgásokból adódtak helyzeteink. De van még egy mérkőzés, amit meg szeretnénk nyerni és továbbjutni!“

A csapat céljai tehát egyértelműek, de milyen tervei vannak a frissen debütált játékosunknak?

„Szeretnék megragadni a felnőtteknél, minél többször keretbe kerülni, pályára lépni és megragadni a lehetőségeket – magyarázta László Dávid. – Ez a húsz perc nagyon sokat jelentett nekem, mert egy fontos lépcsőfok a karrierem felé.“

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub