Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Fontos mérkőzés

Fontos mérkőzés

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

Davide Lanzafame szerint készen áll a csapat a bajnoki rajtra

Vasárnap a Debrecen elleni mérkőzéssel indul újra számunkra az OTP Bank Liga a járvány után, s a találkozón hosszú idő után újra ott lehetnek szurkolóink a lelátón. Davide Lanzafame szerint már csak ezért is fontos lenne győzelemmel visszatérni a bajnoki pontvadászatba, de több érvet is fel tudott sorakoztatni a siker mellett.

„Nagyon fontos mérkőzés vár ránk, hiszen szeretnénk kikerülni a veszélyzónából – mondta Davide Lanzafame a Debrecen elleni találkozó előtt –, így különösen fontos a folytatásra nézve, hogy három ponttal zárjuk az első meccsünket a leállás után. Természetesen a jövő heti kupadöntő miatt is jó lenne győzni, hogy megfelelő módon hangolódjunk, úgyhogy különösen fontos meccs lesz ez a számunkra.“

Olasz támadónk elárulta, jól ismeri soron következő riválisunkat, s nem számít könnyű mérkőzésre a DVSC ellen.

„Egy nagyon jó csapattal találkozunk, támadó szellemű futballt játszanak és olyan jó játékosai vannak, mint Varga, Tőzsér vagy Bódi – magyarázta Davide Lanzafame. – Biztos vagyok benne, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, de természetesen győzni akarunk.“

A két együttes 96. alkalommal mérkőzik meg az élvonalban, az idei szezonban egy Debrecen-győzelem (2–3), és egy döntetlen (1–1) a mérlegege a párosításnak. Az őszi találkozóra pedig kristálytisztán emlékszik rutinos játékosunk.

„A második meccsem volt újra a Honvéd színeiben, jól emlékszem rá – mondta mosolyogva Davide Lanzafame. – Nem voltam boldog, hiszen kikaptunk azon a mérkőzésen, de akkor lőttem az első góljaimat a visszatérésem után, ami nekem személy szerint nagyon sokat jelentett. A vasárnapi viszont már egy másik meccs lesz, nem szabad az előző találkozókból kiindulni.“

Mialatt a Honvéd a Magyar Kupa elődöntőben harcolt az MTK-val a fináléba kerülésért, a Debrecen a Ferencváros ellen pótolta elmaradt bajnoki fordulóját, ahol a fővárosiak 2–1-es győzelmet szereztek. Davide Lanzafame szerint összességében jó ütemben jön a bajnoki újrakezdés.

„Játszottunk egy jó felkészülési mérkőzést, majd jött a két MTK elleni találkozó, így három meccsel a lábunkban vágtunk bele a bajnokságba – magyarázta csatárunk. – Szerencsések vagyunk, hogy visszatérhettünk a pályára. Az elmúlt hetekben keményen dolgoztunk és természetesen a továbbjutás a kupadöntőbe is jót tett a hangulatnak, úgyhogy készen állunk a bajnoki rajtra.“

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub