Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Frusztráltak vagyunk"

„Frusztráltak vagyunk"

Mérkőzések

Megjelenés: 2023. 05. 28. 01:38Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Dean Klafuric szerint a játékosok többet érdemeltek volna

Mindent eldöntő találkozót játszott csapatunk Felcsúton a PAFC otthonában, mely találkozón 2–1-es vereséget szenvedtünk és ezzel kiestünk az első osztályból. Szakvezetőnk az alábbi gondolatokat fogalmazta meg a sajtó képviselőinek a mérkőzést követően.

„Nehéz most itt ülni, főképp egy ilyen találkozó és egy ilyen lezárást követően, rengeteg érzelem dolgozik most bennem – sóhajtott nagyot Dean Klafuric. – Úgy érkeztünk Felcsútra, és tettük össze a PAFC elleni keretet, hogy több hiányzónk is volt, még a mérkőzés előtti napon is elvesztettünk két játékost, akikkel alapvetően számoltunk a hét folyamán zajló felkészülésen. Bocskay Bertalan és Kerezsi Zalán sem volt megfelelő állapotban. Minőségi párharcot játszottunk, büszke vagyok a játékosaimra, hogy a helyzethez mérten milyen elhivatottan léptek pályára, meghaltak egymásért. Pontosan ezért is gondolom úgy, hogy nem érdemelték meg az a döntést, ami a VAR szobában született, pontosítva, ami éppen nem született meg. A játékvezető meg sem vizsgálta a szituációt a kijelzőn, pedig lehetősége lett volna rá. Az öt perc várakozást, az öt játékmegszakítással járó cseréket, egy kiállítást és több ápolást követően, mindösszesen hat percet hosszabbított. Frusztráltak vagyunk a körülmények, szomorúak az eredmény miatt. A taktikai megközelítésről is beszélhetek, alacsonyan meghúzott védelmi vonallal álltunk fel, kontratámadásokra rendezkedtünk be a gyors játékosaink miatt, ezért is neveztük Tamás Krisztiánt a támadóhármasba a védelem helyett. A második játékrészre már magasabb letámadással, mindent vagy semmit hozzáállással mentünk ki a pályára, melyből egy nyílt sisakos, közönségszórakoztató küzdelem alakult ki, a hazaiak megszerezték a vezetést, majd egyenlítettünk. A csereként beálló játékosok sem okoztak csalódást. Ahogy említettem, a játékosaim a legjobbjukat nyújtották, büszke vagyok rájuk.“

2023. 05. 28. 01:38Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub