Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Fűnyírás, grillezés, feltöltődés

Fűnyírás, grillezés, feltöltődés

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 1 perc

A szezon utolsó hetének vág neki a csapat

A pénteki zalaegerszegi bajnoki volt 28 nap alatt a 9. tétmérkőzése a Budapest Honvédnak, csapatunk addig – az NB I-ben példátlan módon – 3.1 naponta játszotta a meccseket, így érthető, hogy időnként hiányzott a játékból a frissesség. A szakmai stáb a hétvégére pihenőt adott a brigádnak, majd hétfő délelőtt újult erővel fordulhattunk rá a szezonzáró hétre.

„Otthon, Rajkán voltam a családommal, kicsit pihentem, füvet nyírtam, grilleztem, illetve a közeli erdőbe is elmentünk a fiammal, jó volt egy kicsit kikapcsolódni – mondta Tomás Tujvel a Honvéd kapusa. – Játékosfüggő, hogy kire miként hat a pihenő, a kis szünet után újra mozgásba kell hozni az izmokat, hogy újult erővel tudjunk dolgozni, illetve mentálisan segíthet sokat a két nap pihenő, hiszen mindenki otthon, a szeretteivel tölthette az időt. Szerdán és szombaton is meccsünk lesz, oda kell tenni magunkat, és utána jöhet egy kis szünet, mielőtt belekezdünk a következő szezonba.”

Tomás Tujvel hangsúlyozta, a hátralevő két mérkőzésen is maximálisan koncentrációval kell pályára lépni. Természetes, hogy ilyenkor a fejekben már ott van a szünet, addig azonban még vár ránk a Kaposvár és a PAFC elleni bajnoki, azokon kell maximálisan odatenni magunkat, utána lehet majd megünnepelni a kupagyőzelmet, illetve kipihenni a magunk mögött hagyott, rendkívüli szezon fáradalmait.

„Fejben dől el a következő két meccs, és mind a kettőn jól akarunk teljesíteni” – jelentette ki Tomás Tujvel.

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub