Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Futballzseni született

Futballzseni született

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

Ma lenne 93 éves a világ egyik futballcsodája, az Aranycsapat kiemelkedő klasszisa, Puskás Ferenc

1927. április elsején született Puskás Ferenc, a Honvéd, az Aranycsapat és a Real Madrid csillaga, a futballtörténelem egyik legnagyobb alakja.

1927 április elseje szokványos, kicsit unalmas pénteki napnak indult. Budapest borús, esős időre ébredt. A hírlapok nem számoltak be falrengető hírekről.

IV. Károly király halálának ötödik évfordulója alkalmából gyászmisét tartottak – adták hírül a napilapok.

Gulyás ismét visszakerült a Vasas ellen készülő Kispest csapatába – számolt be a Sporthírlap.

A világ még nem tudta, hogy ezen a napon született meg a világ egyik futballcsodája, ifjabb Purczeld Ferenc, aki az Öcsi becenevet kapta a családjától.


Alig telt el 16 év, és ha a világ még nem is ismerte, az akkor már Puskás néven futballozó zsenit, de Kispesten már tudták, hogy bizony istenáldotta tehetség bontogatja szárnyait. Még nem volt abban a korban, hogy leigazolja őt a Kispest, ezért eleinte álnéven játszott a nála idősebbek között. 16 és fél évesen mutatkozik be a KAC első csapatában, 18 évesen húzta magára először a címeres mezt, és mindössze 12 percre volt szüksége, hogy megszerezze első gólját a válogatottban. A nemzeti tizenegyben 85 meccsen 84 gólt szerzett. A magyar válogatottban ennél több gólt azóta sem lőtt senki.


Az 1957-es dél-amerikai „illegális” túra után ráosztották a bűnbak szerepét, katonai rangja miatt félő volt a megtorlás vele szemben, így az emigrációt választotta. Hosszú időre elszakadt szeretett hazájától és klubjától, csak 25 év múlva léphetett újra magyar földre, de ezalatt még számtalan világraszóló sikert ért el.

A pályafutása vége felé közeledő, némi súlyfelesleggel rendelkező Puskást a világhírű Real Madrid szerződtette. Sokan féltették a világsztároktól hemzsegő spanyol csapattól, de Öcsit nem kellett félteni, mert nemcsak hatalmas technikai tudással rendelkezett, hanem emberileg is világklasszis volt. Hamar elfogadtatta magát a madridi csillagokkal, hogy aztán elképesztő sikereket érjen el a „királyi gárdával”. Nevéhez fűződik az a mai napig páratlan teljesítmény, hogy a BEK-döntőben 4 gólt szerzett.


Aktív pályafutása befejezése után edző lett. Görögországtól Szaúd-Arábiáig, Chilétől Egyiptomig számos helyen tevékenykedett. A legnagyobb sikerét a görög Panathinaikosszal érte el, az athénieket a BEK-döntőig vezette.

Mitől volt világklasszis Puskás Ferenc? Rendelkezett mindazzal a tudással, ami a csúcsra emelte. Játékát a rendkívüli robbanékonyság, tökéletes labdakezelés, kiismerhetetlen cselek, hihetetlenül szellemes, ötletekben gazdag megoldások, pontos átadások, nem mindennapi helyzetfelismerés és a briliáns lövőkészség jellemezte.

Milyen sikereket ért el? Felsorolni is hosszú lenne, ezért csak a legfontosabbak: ötszörös magyar bajnok, négyszeres gólkirály, olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes, hatszoros spanyol bajnok, spanyol kupagyőztes, négyszeres spanyol gólkirály, háromszoros BEK-győztes és világkupagyőztes.

Amit 93 évvel ezelőtt a világ még nem tudott, ma már tudja: 1927. április 1-én futballzseni született!

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub