A tavaszi rajtra készülő Budapest Honvéd szombaton a Zalaegerszegi TE csapatát fogadja a Magyar Futball Akadémia utánpótlásközpontjában. A múltat figyelembe véve sok gól várható, ugyanis az eddigi felkészülési meccseken négynél kevesebb találat egyszer sem született.
A nagy távolság miatt edzőmérkőzésen ritkán találkozott egymással a két együttes, az eddigi három találkozóból kettőt 1958-ban játszottak a csapatok. Áprilisban, Kispesten, a Honvéd erősen tartalékos összeállításban lépett pályára. A különböző válogatottakba nem kevesebb mint 9 kispesti játékos kapott meghívót, ezért a csapat Honvéd-vegyes néven szerepelt. A vendég zalaegerszegiek 5–3-ra nyertek, a kispesti gólokat Szeberényi (2) és Tímár szerezték.
Négy hónap múlva a Honvéd már teljes csapattal utazott Zalaegerszegre. Az edzőmeccset nagy érdeklődés övezte, ötezer néző látogatott ki a találkozóra. A mieink Kazinczy (2), Budai II és Tichy góljaival 4–0-ra verték a kék-fehéreket.
2016. októberében a Bozsik Stadionban, zártkapus meccsen a Honvéd nyert 4–1-re. A piros-feketék góljait Hajdú, Koszta, Bíró Á. és Vasiljevic lőtték, a vendégek találata a Kispesten nevelkedett Bobál Gergő nevéhez fűződött.





