Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Győzelem az Eszék ellen – Videó!

Győzelem az Eszék ellen – Videó!

Mérkőzések

Megjelenés: 2023. 01. 07. 16:30Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Mindkét félidőben láthattunk egy-egy kispesti gólt a horvát bajnokság harmadik helyezettjével szemben

Közel 15 éve találkozott először, s mostanáig utoljára a Budapest Honvéd és az NK Osijek, akkor csapatunk Abraham és Igor Bogdanovic góljaival győzött 2–1-re. Érdekesség, hogy 2007 márciusában Ivan Lovric még Horvátországban futballozott (fél évvel később érkezett Kecskemétre), a felek második összecsapásán viszont már piros-feketében volt a pályán az elnyűhetetlen védő.

Az örökifjú Lovric a szünetben szállt be a sort cserélő csapatba, és az első félidőben azt láthatta, hogy Dean Klafuric együttese bátran és lendületesen futballozott a horvát bajnokság harmadik helyén álló riválissal szemben.

A találkozó első helyzete a mienk volt, a sérülését követően visszatérő (és a terveknek megfelelően bő félórát futballozó) Jairo Samperio veszélyeztetett, majd a túloldalon is feljegyezhettünk egy ígéretes lövést, amely Herdi Prengáról vágódott szögletre, aztán pedig Kerezsi Zalán kísérletét blokkolták az eszéki védők.

Jó iramú, változatos játék folyt a pályán, aztán jött a 22. perc, amikor a letámadó kispestiek között Mihael Zaper pontatlanul próbálta megjátszani Marko Malenica kapust, aki már csak elrúgni tudott az erős és felpattanó labda felett, ami aztán a jobb alsó sarokban pihent meg. 1–0 ide. A félidő második fele is hasonló mederben zajlott, a mindkét oldalon kialakuló több kisebb lehetőség mellett a legnagyobb helyzet Kerezsi Zalán előtt adódott, aki Herdi Prenga indítása után vihette a kapura a labdát, csinált egy szép cselt, lövése azonban elakadt Malenic kapusban.

A szünetben sort cserélt Dean Klafuric, csak Eördögh András maradt a gyepen, s a második felvonásban jobbára az eszékiek domináltak. Tomás Tujvel hatalmas bravúrral jelezte, hogy a pályán van, magabiztossága az egész csapatnak támaszt adott a horvát támadások közepette. Rákapcsolt a január 21-i bajnoki rajtra készülő, szombaton két mérkőzést játszó eszéki együttes, amely ellenünk vetette be az erősebb sorát és a 69. percben sajnos egyenlíteni is tudott: Kristijan Lovric passza a menteni igyekvő Zsótér Donát lábáról visszapattant a horvát védő elé, aki 20 méterről védhetetlenül lőtt a hálóba. (Ráadásul úgy, hogy egy perccel korábban Nikola Mitrovic védők mögé belöbbölt labdáját Kocsis Dominik fejelte a hálóba a kapus felett, a partjelző szerint lesről.)

A kapott gól és az eszéki fölény azonban nem törte meg a mieinket, a hajrában újfent kiegyenlítettebbé vált a játék, a 81. percben pedig érkezett egy újabb remek Mitrovic-indítás, amely után Nenad Lukic higgadtan helyezet a hálóba, megszerezve ezzel a győztes gólunkat!

(Ami pedig egyúttal azt is jelentette, hogy a 2007 márciusában aratott 2–1-es sikert követően ismét 2–1-re nyertünk az eszékiek ellen.)

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
NS OSIJEK (horvát)–BUDAPEST HONVÉD FC 1–2 (0–1)

Umag

V: Amel Dizdarevic (I. Jakicic, M. Bagaric)
G: K. Lovric (69.), ill. Zaper (22. – öngól), Lukic (81.)

Osijek: Malenica (Baresic, 59.) – Grzan, Barisic, Zaper, Jurcevic – Nejasmic (Janjic, 72.), Jogovic – K. Lovric, Mierez, Caktas – Topcagic (Babic, 72.)
Vezetőedző: Rene Poms

Honvéd. 1. félidő: Dúzs – Szabó A., Prenga, Capan – Jónsson, Gomis, Plakushchenko, Eördögh – Kerezsi, Samperio (Krajcsovics, 34.), Átrok. 2. félidő: Tujvel – Klemenz, Cirkovic, Lovric – Doka, Mitrovic, Zsótrér, Eördögh (Benczenleitner, 59.) – Kocsis D., Lukic, Domingues
Vezetőedző: Dean Klafuric 


2023. 01. 07. 16:30Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub