A hétvégén a MOL Magyar Kupa 2. fordulója miatt nem rendeznek fordulót az NB III-ban, így második csapatunk a III. Kerület U19-es együttese ellen vegyes kerettel felállva játszott pénteken felkészülési mérkőzést. Az első félidő kiválóan sikerült, a 30. és a 42. perc között négyszer rezdült az óbudaiak hálója, Kis Lav és Hancz Dominik is duplázott, utóbbi három perc alatt kétszer köszönt be. A második játékrészben ugyan megfelezték hátrányukat a kék-fehérek, de a győzelmünk nem forgott veszélyben.
Együttesünkre a jövő héten szerdán 17:30-kor a Martfű gárdája vár hazai pályán, vasárnap pedig a Szegedi VSE vendégei lesznek Kovács Gábor tanítványai.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS 2025/26
BUDAPEST HONVÉD II.–III. KERÜLETI TVE U19 4–2 (4–0)
BUDAPEST HONVÉD II.: Tóth A. – Sebe, Paksai, Csernák, Horváth B., Forró, Botos, Ujváry, Petrók, Hancz, Kis. Cserék: Matyi, Papp L., Horváth Á., Merkl, Braun, Joó, Schön, O’Donovan, Tasi, Komlósi, Milicz, Nyers. Vezetőedző: Kovács Gábor.
Gólszerzőink: Kis L. (30., 42.), Hancz (34., 37.)





