Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Gyurcsó Ádám: Ismét bebizonyosodott, hogy az utolsó másodpercig képesek vagyunk küzdeni

Gyurcsó Ádám: Ismét bebizonyosodott, hogy az utolsó másodpercig képesek vagyunk küzdeni

Mérkőzések

Megjelenés: 2026. 02. 24. 12:02Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Gyurcsó Ádám az Ajka ellen 1–0-ra megnyert hazai bajnokin második gólját szerezte a Honvéd színeiben.

Vasárnap a csereként beálló Gyurcsó Ádám találatával ismét sikerült itthon tartanunk a három pontot. Támadónk az Ajka elleni bajnoki mérkőzés hajrájában, a 86. percben Varga Kevin passza után vette be a vendégek hálóját. Győzelmet érő góljával immár kilenc mérkőzés óta őrizzük veretlenségünket a bajnokságban. 34 éves labdarúgónk második gólját szerezte a Honvéd színeiben.

„Nyilván örülök neki, jobb lett volna, ha ez sokkal hamarabb történik. Külön öröm számomra, hogy az én gólommal tudtunk nyerni. De igazából mindegy, ki rúgja a gólt, én is ugyanúgy a csapat tagja vagyok, mint a többiek. A legfontosabb, hogy megnyertük a találkozót” – mondta a lefújás után, majd így folytatta: 

„Már korábban is tudtunk volna gólt szerezni, kívülről nézve úgy gondolom, hogy sokkal jobbak voltunk. Természetesen az ellenfélnek is voltak lehetőségei, hiszen egy mérkőzést nem lehet úgy lejátszani, hogy ne legyen az ellenfélnek helyzete. Ismét bebizonyosodott, hogy az utolsó másodpercig küzdünk.” 

Csapatunk szombaton a Merkantil Bank Liga 20. fordulójában a tabella ötödik helyén álló Csákvár otthonában folytatja szereplését. Legutóbb tavaly nyáron, az ötödik fordulóban játszottunk ellenük, akkor Feczkó Tamás együttese 3–1-es győzelmet aratott. Ami pedig a múltat illeti, a két klub eddig öt alkalommal találkozott egymással, mérlegünk két győzelem, két vereség és egy döntetlen. 

„Úgy kell pályára lépnünk, hogy mi vagyunk a Honvéd, és irányítanunk kell a mérkőzést. Fontos, hogy a lehető leghamarabb kihasználjuk a lehetőségeinket, ezzel még kicsit hadilábon állunk, de Csákváron is három pontért megyünk.”


MERKANTIL BANK LIGA 2025/26, 19. FORDULÓ

BUDAPEST HONVÉD FC–FC Ajka 1–0 (0–0)

Bozsik Aréna, 2318 néző. Vezette: Móri Tamás (Szabó Dániel, Halmai Kristóf).

HONVÉD: Tujvel – Szabó A., Baki, Csontos – Pinte (Varga K., 72.), Kesztyűs (Kállai – a szünetben), Szamosi, Hangya – Medgyes (Gyurcsó, 81.), Kántor (Ujváry, – a szünetben), Nyers (Zuigeber, – a szünetben). Vezetőedző: Feczkó Tamás

Ajka: Szabados – Kovács N., Bacsa, Tar, Kenderes, Tóth G. – Kopácsi, Sejben – Csizmadia (Mohos, 85.), Makrai (Cipf, 63.) – Jelena (Tóth T. 85.). Vezetőedző: Csábi József

G: Gyurcsó (86.).

A mérkőzés összefoglalója: 

2026. 02. 24. 12:02Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Már elérhetőek a jegyek az MTK Budapest elleni bajnoki mérkőzésre.

2026. 11. 02. | Első csapat

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Somogyi Tamás szeptember legjobbja

Somogyi Tamás szeptember legjobbja

Az elnökség szavazatai alapján szeptemberben mindössze 17 éves támadó középpályásunk érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat.

2026. 10. 29. | Első csapat