Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Gyurcsó Ádám: Merjünk nagyot álmodni!

Gyurcsó Ádám: Merjünk nagyot álmodni!

Első csapat

Megjelenés: 2026. 03. 06. 15:00Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Támadónk a DVTK elleni győztes kupamérkőzés után kiemelte: a csapat megérdemelt sikert aratott az első osztályú ellenféllel szemben.

Gyurcsó Ádám egymást követő második hazai mérkőzésén is betalált: támadónk előbb a Merkantil Bank Liga 19. fordulójában, az Ajka ellen, majd csütörtökön a Magyar Kupa negyeddöntőjében is győztes gólt szerzett. Utóbbi a legjobb négy közé juttatta csapatunkat. Érdekesség, hogy a 2019-20-as idényben a hússzoros válogatott szélső volt a Magyar Kupa gólkirálya. Játékosunk a Diósgyőr elleni kupamérkőzéssel kapcsolatban kiemelte: a csapat megérdemelt sikert aratott az első osztályú ellenféllel szemben.

„Azt gondolom, hogy jobbak voltunk, jobban akartuk, és többet is tettünk érte. Véleményem szerint teljesen megérdemelten nyertünk.”

Bár érkezése óta többször is sérülés nehezítette támadónk kispesti karrierjét, ugyanakkor úgy tűnik mára teljesen beilleszkedett a csapatba, és az elmúlt időszak sikereiben kulcsszerepet játszott.

„Nyilván eddig is beletettem a munkát, talán egy kicsit a szerencse hiányzott. Talán sikerült kicsit elengednem azt is, hogy túl nagy elvárásokat támasztottam magammal szemben. Hagytam, hogy a dolgok úgy alakuljanak, ahogy alakulniuk kell. Ettől függetlenül minden nap beletettem a munkát, ami most kifizetődött.”

A mieink várhatóan április 22-én lépnek pályára az elődöntőben, ellenfelünk a Zalaegerszeg együttese lesz. Együttesünk hétfőn a bajnokságban folytatja szereplését, a Merkantil Bank Liga 21. fordulójában a tabella harmadik helyén álló Kecskeméti TE csapatát fogadja a Bozsik Arénában.

„Hétfőn fontos mérkőzés következik, de én azt mondom, hogy merjünk nagyot álmodni.”

BUDAPEST HONVÉD FC–Diósgyőri VTK 1–0 (0–0)

Bozsik Aréna, 3934 néző. Vezette: Csonka Bence (Bornemissza Norbert, Aradi József).

HONVÉD: Dúzs –Szabó A., Baki, Csontos – Pauljevic (Csonka, 79.), Pekár (Kállai, 69.), Szamosi, Hangya – Gyurcsó (Kántor, 79.), Pinte, Medgyes (Zuigeber, 69.). Vezetőedző: Feczkó Tamás

DVTK: Megyeri – Szakos, Tamás, Bárdos, Bokros – Holdampf (Bényei, 83.), Roguljic (Babos B., 75.), Keita (Esiti, 69.) – Sajbán (Ambrose, 75.), Pető (Varga Z., 69.) – Colley. Vezetőedző: Vladimir Radenkovic

G: Gyurcsó (64.)

2026. 03. 06. 15:00Első csapat

Kapcsolódó hírek

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Már elérhetőek a jegyek az MTK Budapest elleni bajnoki mérkőzésre.

2026. 11. 02. | Első csapat

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Somogyi Tamás szeptember legjobbja

Somogyi Tamás szeptember legjobbja

Az elnökség szavazatai alapján szeptemberben mindössze 17 éves támadó középpályásunk érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat.

2026. 10. 29. | Első csapat