Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Ha bízol magadban, bármit elérhetsz

Ha bízol magadban, bármit elérhetsz

Klub

Megjelenés: 2023. 12. 20. 18:16Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Női csapat őszértékelő – Martin Masaryk vezetőedzővel beszélgettünk a lányok elmúlt félévéről

Kiemelkedő teljesítményének hála a második helyen telel (és csak rosszabb gólkülönbsége miatt szorul az Újpest mögé) női csapatunk a bajnokságban, amely szinte a nulláról épült ujjá a nyáron. Nemcsak kitűnő játékosok, hanem sokat látott szakemberek is csatlakoztak a Honvédhoz a Sparta Prahával Bajnokok Ligája-nyolcaddöntős Martin Masaryk vezetőedzőként, míg Erik Flámik erőnléti edzőként segíti együttesünket, a női szakág évzáróján pedig szakvezetőnkkel értékeltük a felnőttcsapat őszét.

Ha azt mondom, hogy az ősz legemlékezetesebb pillanata, te azt mondod…
Az Újpest elleni 3–2-es győzelmet hozó kupacsata, egyértelmű. Ugyan sok emlékezetes momentuma volt az elmúlt hónapoknak, de egy ilyen nagymúltú riválissal találkozni a szezon elején, mindig különleges, ráadásul alig 10 perccel a vége előtt biztosítottuk be a továbbjutást, fantasztikus élmény volt. A második nagy pillanatunk szintén a lila-fehérekhez köthető, akkor ismét 3–2-re nyertünk ellenük, öröm, hogy a kupa után a bajnokságban is legyőztük őket idegenben, újfent egy heves és küzdelmekkel teli meccsen.

Miben fejlődött a legtöbbet a társaság?
A futballban, főképp a női labdarúgásban az egyik legfontosabb dolog a közösség és az emberi kapcsolatok. Az öltözői viszony és a bizalom pontokról, bajnoki címekről dönthet. Sokan nem is ismerték egymást az érkezésünkkor, hiszen jó néhányan nyáron érkeztek, de hamar egy hullámhosszra kerültünk. Mostanra egy igazi kis család lettünk, nagybetűs csapat, amelynek a tagjai nemcsak a pályán, hanem azon kívül is segítenek egymásnak. Erre büszkének kell lennünk!

Van benned hiányérzet?
Először is el kell mondanom, hogy leírhatatlanul boldog vagyok a csapat teljesítményét illetően, elégedettek vagyunk a lányok féléves munkájával, a pályán minden úgy alakult, ahogy szerettük volna, azonban beszélnünk kel egy technikai hibáról is. Sajnáljuk, ami az SKSE elleni párharcon történt, otthagytunk három pontot még úgyis, hogy 8–0-ra nyertünk, ugyanis rosszul cseréltünk. Nehéz ilyenkor mit mondani, csak annyit tehetünk, hogy a tavasszal hibátlanul dolgozunk, nemcsak a pályán, hanem a kispadnál is.

Mik a személyes céljaid?
A legfontosabb számomra, hogy a csapat sikeres legyen. Szeretnék nagy dolgokat elérni a női labdarúgásban, ehhez pedig tökéletes hely számomra a Honvéd. Azonban ahhoz, hogy mindent tökéletesen át tudjak adni a lányoknak, szükséges a nyelvtudás, szeretném az angol és a magyar tudásomat is bővíteni, most ezek lebegnek a szemem előtt.

Közeledik a Karácsony. Hogyan búcsúznál el a csapattól a januári folytatásig?
Minden, amit játékosként teszel, azt szeretettel kell csinálnod, hiszen a világ egyik legjobb dolgát teheted nap, mint nap: futballozhatsz. Ha rossz napod van, akkor is arra kell gondolnod, hogy miért, kezdtél el focizni. 12 éve foglalkozom napi szinten a labdarúgással, sok minden történt velem. Megjártam a Sparta Prahával a Bajnokok Ligáját, több trófeát is elhódíthattam, ehhez pedig az kellett, hogy higgyek abban, amit csinálok. A lányoknak is csak ezt tudom mondani, bízzanak magukban és bármit elérhetnek!

A női csapat ősze számokban:

Bajnoki helyezés: 2.
Szerzett pontok: 
30 (11 mérkőzés, 10 győzelem, 1 vereség)
Rúgott 
és kapok gólok száma: 60/13
Legeredm
ényesebb játékos: Kovács Alexandra (20) 
Legtöbbször pályára lépő játékos: Katona Katinka, Nádudvari Anna, Sipőcz Virág, Szabó Jázmin, Széchenyi Szonja (10)
Legnagyobb győzelem: 
10–1 (Kazincbarcika–Honvéd), 9–0 (Szolnok–Honvéd, Honvéd–Arany Bácska)

2023. 12. 20. 18:16Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub