Botka Endre, Gazdag Dániel, Holender Filip, Schön Szabolcs. (És Szalai Ádám.)
Öt olyan labdarúgó szerepel a magyar válogatott Európa-bajnoki keretében, aki korábban megfordult a Budapest Honvédnál, s ugye Marco Rossi szövetségi kapitány is nálunk dolgozott először Magyarországon, szóval bőven van kispesti kötődése a nemzeti együttesnek.
A Botka, Gazdag, Holender, Schön kvartett összesen több mint 21 évet töltött a Magyar Futball Akadémián – erről bővebben ITT olvashattok –, ennél többet pedig egyetlen klub sem tud felmutatni, s ehhez vehetjük még hozzá, hogy Szalai Ádám csapatkapitány gyerekkorában Kispesten nevelkedett, míg Marco Rossi, két részletben, több mint három évig volt a Honvéd mestere.
A magyar válogatott bivalyerős csoportba került, a mieink (sorrendben) az Eb-címvédő Portugáliával (június 15.), a világbajnok Franciaországgal (június 19.), valamint a (legutóbb) 2014-ben világbajnok Németországgal (június 23.) találkoznak.





