Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hamar jön a javítási lehetőség – a Békéscsaba érkezik vasárnap a Bozsik Arénába

Hamar jön a javítási lehetőség – a Békéscsaba érkezik vasárnap a Bozsik Arénába

Klub

Megjelenés: 2025. 09. 19. 14:46Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Információk, érdekességek – minden, amit a Békéscsaba elleni bajnokiról tudni érdemes.

A szerdai kecskeméti vereség után újabb lila-fehér ellenfél vár Feczkó Tamás csapatára, hiszen a Békéscsaba lesz a következő ellenfelünk, mellyel egy hármas hazai sorozat is kezdetét veszi, hiszen a soron következő bajnokiainkat október 5-ig egyaránt hazai pályán játsszuk.

A viharsarkiak a tabella közepén állnak jelenleg, viszont egy kupabravúr után utazhatnak Kispestre, hiszen a múlt héten tizenegyesekkel kiejtették az NB I-es Nyíregyházát.

Szurkolói információk: 

  • A mérkőzés szeptember 21-én, vasárnap 19 órától veszi kezdetét a Bozsik Arénában.

Mint ismert, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Fegyelmi Bizottsága (FEB) előbb felfüggesztett zárt kapuval és pénzbüntetéssel sújtotta klubunkat, míg alig egy hete újabb súlyos pénzbírság mellett a felfüggesztett határozatot is érvénybe léptette, ezzel pedig a soron következő, szeptember 21-i, Békéscsaba elleni bajnoki mérkőzésre lezárta a Bozsik Aréna „B5”-ös szektorát.

Klubunk vezetőségének döntése értelmében a B5-ös szektor bérletesei a B4 és a B3 szektorban foglalhatnak majd helyet, jegyértékesítésre pedig a stadion további helyei is elérhetőek.

Mindemellett utolsó lehetőségként elérhetőek kedvezményes szezonbérleteink is, amelyeknek árairól grafikánkon és jegy-, illetve bérletinformációs aloldalunkon tájékozódhattok.

  • A bérlet minden hazai mérkőzésre érvényes a 2025/26-os szezonban (bajnoki- és kupamérkőzésekre egyaránt).
  • A korábbi bérleteseink idén is kedvezményes áron hosszabbíthatják meg a szezonjegyüket, a helyüket a harmadik hazai meccs napjáig (09.21.-i Békéscsaba elleni hazai bajnoki mérkőzés) tartjuk fenn. Bérletmegújításra csak személyesen van lehetőség!
  • A bérletigazolvány továbbra is 10% kedvezményre jogosít a Honvéd Shopban.
  • A találkozót élőben közvetítjük YouTube-csatornánkon.

Amit a Békéscsaba együtteséről tudni érdemes: 

Alapítva: 1912

Klubszínek: lila-fehér

Jelenlegi bajnoki helyezés: 9.

Bajnoki mérleg: 2 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség

Gólkülönbség: 9:9

Bajnoki forma: gy-v-gy-v-d

Idegenben: 0 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség

Vezetőedző: Csató Sándor

Legtöbb gól: Borsos Filip (5 gól)

Nagyobb sikerek: Magyar Kupa-győztes (1988), NB I-es bronzérmes (1993/94)

Közös játékosok: 

A Békéscsaba keretéből Takács János, Daru Bence, Vólent Roland és Nagy Gergő iis Honvéd-nevelés, utóbbi játékos 2017-ben bajnok, 2020-ban kupagyőztes lett Kispesten, továbbá 12 éven keresztül játszott az első csapatban.

A mi játékosállományunkból Ihrig-Farkas Sebestyén töltött fél évet korábban a viharsarki együttesnél.

Közös mérkőzések: 

A Békéscsabával legtöbbször az NB I-ben találkoztunk, összesen 55 alkalommal, ebből 29 alkalommal kispesti, 12-szer békéscsabai győzelem született, a maradék 14 találkozó döntetlenre végződött. Ezen felül mindössze kétszer, az előző idényben meccseltünk a viharsarkiakkal.

Az előző idényt megelőzően 2016-ban láttuk vendégül legutóbb a lila-fehéreket, akkor még NB I-es bajnokin, 2–1-re nyertünk.

1988-ban kupadöntőt vívott a két csapat egymás ellen, a békéscsabaiak jelenlegi vezetőedzője, Csató Sándor gólja döntött, amellyel a Békéscsaba nyert 3–2-re.

Az előző idényben hosszú idő után játszottunk újra a lila-fehérekkel, idegenben 1-1-es döntetlent értünk el, míg az áprilisi visszavágón már az első félidőben eldöntöttük a találkozó sorsát, ráadásul a második félidő márcsak arról is emlékezetes maradt, hogy Tomás Tujvel tizenegyest védett, majd a 16 esztendős Liziczay Zsombor váltotta a kapuban.

Budapest Honvéd FC - Békéscsaba 1912 Előre 3-0 (3-0), Merkantil Bank Liga, 26.forduló - összefoglaló


Bajnoki mérleg a Békéscsaba ellen: 

57 mérkőzés, 30 győzelem, 15 döntetlen, 12 vereség, gólkülönbség: 98:62

A legutóbbi 5 bajnokink a Békéscsaba ellen: 

2024/25: Honvéd–Békéscsaba 3–0 (Gólszerzőink: Kántor, Szamosi, Medgyes)

2024/25: Békéscsaba–Honvéd 1–1 (Gólszerzőnk: Simon B.)

2015/16: Honvéd–Békéscsaba 2–1 (Gólszerzőink: Baráth, Vasiljevic)

2015/16: Honvéd–Békéscsaba 3–2 (Gólszerzőink: Nagy G., Nagy G., Baráth)

2015/16: Békéscsaba–Honvéd 1–4 (Gólszerzőink: Kamber, Youla, Koszó – öngól, Kamber)

Játékvezető: 

Vasárnapi bajnokinkon Derdák Marcell fújja a sípot, aki 2023 őszén vezetett nekünk először, akkor Pécsett 0-0-s döntetlenre végeztünk, azóta azonban minden meccset megnyertünk, melyen ő bíráskodott (Soroksár 4–1, BVSC 2–1, Kisvárda 3–0).

MERKANTIL BANK LIGA 2025/26, 7. FORDULÓ

Szeptember 21. (vasárnap) 19:00

BUDAPEST HONVÉD–BÉKÉSCSABA ELŐRE 1912

Budapest, Bozsik Aréna

2025. 09. 19. 14:46Klub

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub