Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Harcosság

Harcosság

Klub

Megjelenés: 2023. 05. 05. 23:51Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Horvát mesterünk nyilatkozata a Kecskemét elleni párharcot követően

A Bozsik Arénába látogatott az ezüstéremre hajtó és izgalmakkal teli találkozón 1–0-s győzelmet arattunk. A lila-fehérekkel szembeni párharcunkat követően Dean Klafuric az alábbi gondolatokkal foglalta össze a sajtónak csapatunk teljesítményét. 

„A bajnokság második helyezettjével játszottunk, amely úgy ismert, mint az egyik legszervezettebb csapat az NB I-ben a védekezés tekintetében, egyetlen góllal kaptak többet, mint a listavezető Ferencváros, ennek fényében is szeretnék gratulálni a játékosaimnak – vágott bele a sajtótájékoztatóba Dean Klafuric – Küzdöttek, iszonyatos elánnal mentek neki a mérkőzésnek. A Kecskemét megpróbált meglepni minket a középpályán egy extra emberrel, mélységi indításokkal igyekeztek kiugratni a gyorsabb támadóikat, szerencsére ezeket hatástalanítani tudtuk. A második félidőben – az említettek okán is –, a stábommal változtattunk és úgy érzem, hogy ez be is vált. Fontos pillanatban sikerült végül gólt szereznünk, egy impozáns Kocsis, Tamás összjátékot követően Kerezsi Zalán talált be. Örülünk a győzelemnek és annak, hogy javítani tudtunk a helyzetünkön, így sokkal magabiztosabban mehetünk neki az előttünk álló három bajnoki összecsapásnak.”

2023. 05. 05. 23:51Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub