Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Harminc hazai győzelem

Harminc hazai győzelem

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

Az 54. Honvéd–Fehérvár mérkőzésre kerül sor kedden, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban

A Videoton FC-t 1941-ben alapították Vadásztölténygyár SK néven. 1962-től Székesfehérvári Vasas, majd 1968-tól Székesfehérvári Videoton SC lett a klub neve. A csapat 1968-ban szerepelt első alkalommal a legjobbak között, de ekkor még nem sikerült megkapaszkodniuk az első osztályban, mert a bajnokságot a 15., kieső helyen zárták. A piros-kékek 1970-ben újra felkerültek az NB I-be, és 1999-ig ott is maradtak. Egy éves másodosztályú tagság után aztán újra feljutottak az élvonalba és azóta is tagjai a legjobbaknak. A 80-as években a fehérváriaknak igen erős csapatuk volt. Legnagyobb nemzetközi sikerüket 1985-ben érték el, amikor többek között a francia Paris Saint-Germain, a jugoszláv Partizan, és az angol Manchester United skalpját begyűjtve az UEFA-kupa döntőjébe jutottak. A fináléban a nagyhírű Real Madrid volt a fehérváriak ellenfele. Bár már a hazai pályán eldőlt a kupa sorsa (0–3), a visszavágón az azóta fiatalon elhunyt Mayer Lajos góljával a Videoton 1–0-ra nyert a Bernabeu Stadionban. A többszöri névváltozáson átesett együttes 2011-ben, 2015-ben és 2018-ban is megnyerte a bajnokságot.

A hazai mérkőzések története

Kispesten 1968. augusztus 11-én találkozott először egymással a két együttes. A meccs esélyese a Honvéd volt, hiszen ellenfelünk a szezon végén búcsúzott az élvonaltól, mi pedig csak kis híján maradtunk le a dobogóról. Ennek ellenére nem sikerült besöpörnünk a győzelmet: Kovács L. és Balogh K. góljaival 2–1-re a vendégek nyertek, a kispestiek találata Tóth Kálmán nevéhez fűződik. Egy év szünet után a Videoton visszatért az élvonalba, de most már mi örülhettünk, Kozma Mihály duplájával 2–1-re nyertünk. 1975 tavaszától ragyogó sorozatba kezdtünk: zsinórban hétszer győztük le a Videotont (4–1, 3–1, 1–0, 1–0, 1–0, 2–0, 1–0). A remek széria 1981. november 28-án ért véget, a piros-kékek 2–1-es győzelmével, egyetlen gólunkat Bodonyi Béla szerezte. 1982. december 4-én sikerült visszavágnunk ezért a fiaskóért, Dajka László, Kozma Mihály és Esterházy Márton találatával 3–0-ra nyertünk. A következő két hazai mérkőzésen 1–0-ra a Videoton nyert.

1985 és 2007 között egy újabb fantasztikus veretlenségi sorozatot produkált a csapat. A 16 győzelemből és 6 döntetlenből álló széria 1985. szeptember 21-én kezdődött. Détári Lajos (2) és Kovács Kálmán góljaival 3–0-ra győztük le a piros-kékeket. Ezen a találkozón a Vasas Fáy utcai stadionja jelentette a hazai pályát, mert a Bozsik Stadion rekonstrukció alatt állt. 1987 tavaszán még nagyobb különbséggel, 5–0-ra nyert a Honvéd, Détári ezúttal is duplázott, rajta kívül Bodonyi, Kovács Kálmán és Lippai volt eredményes. A sorozat 2007. augusztus 5-ig tartott, amikor is Dobos, Palásthy, Diego, Bárányos és Hercegfalvi góljaival 5–1-re vertük az akkor Fehérvár FC néven futó Videotont. 2011 tavaszán megosztoztak a pontokon a csapatok, a 2–2-re végződött meccsen Zelenka és Ivancsics szerezték a góljainkat, a fehérváriakét Gosztonyi és Alves. 2015 júliusában egyetlen gólt döntött a 3 pont sorsáról, azt pedig a honvédos Youla szerezte. A legemlékezetesebb összecsapásra 2017. május 27-én került sor, „bajnoki döntőként” elkeresztelt mérkőzést a Budapest Honvéd nyerte 1–0-ra Eppel Márton góljával. Támadónk gólkirály lett, a Honvéd pedig 14. bajnoki címét ünnepelhette a meccs után. Legutóbb a fehérváriak 1–0-ra nyertek, az Új Hidegkuti Stadionban.

Mérleg

A párosítás mérlege számunkra kedvezőbb. Az eddigi 105 meccsen 46 kispesti és 40 fehérvári győzelem született, 19 mérkőzés döntetlen eredményt hozott. A gólkülönbség tekintetében jelentős a fölényünk, a mieink 140 alkalommal vették be ellenfelük kapuját, a piros-kékek 120 gólt szereztek.

A hazai mérleg: 53 mérkőzés, 30 győzelem, 9 döntetlen, 14 vereség. A gólkülönbség 86–44 a Honvéd javára.

Góllövőlista

A párosítás góllövőlistáját Kozma Mihály vezeti 10 góllal. A második helyen is kispestieket találunk, Détári Lajos és a román légiós, Marius Sasu egyaránt 6 gólt szerzett. A legjobb fehérvári gólszerző Novath György 5 gólos.

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub