Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Három kispesti is pályára lépett a Telki Kupa zárómeccsén

Három kispesti is pályára lépett a Telki Kupa zárómeccsén

Klub

Megjelenés: 2025. 08. 15. 10:00Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Írország volt a korosztályos csapat utolsó ellenfele a Telki Kupán.

A magyar U17-es válogatott szombaton Írország ellen játszotta utolsó mérkőzését a 44. Telki Kupán. Akadémiánk két növendéke, Ferencz Kende és Russnák Áron is végig a pályán volt, Varga Zalán pedig a második félidő kezdetén állt be csereként.

A Telki Kupát a 7 ponttal, veretlenül záró izlandiak nyerték, a második Írország, a harmadik pedig Törökország lett, mindkét együttes 4-4 pontot gyűjtött, a magyar válogatott 1 ponttal a negyedik helyen végzett.

Jeremiás Gergő, szövetségi kapitány: Kevesebbet kaptam vissza a csapattól, mint amire számítottam, abban bíztam, hogy a friss játékosaink segítségével veszélyesebbek leszünk az ellenfél kapujára. Sajnos nem voltunk olyan erőállapotban a tornán, mint kellett volna, és ez elsősorban a támadójátékunkon látszott meg, ezen a területen még nagyon sok munkára van szükség az Eb-selejtezők előtt. Továbbra is bízom a játékosaimban, biztos vagyok benne, hogy fel fogunk állni, és a tétmeccseknek megfelelő állapotban vágunk neki.

U17-ES TELKI KUPA – 2025

MAGYARORSZÁG U17–ÍRORSZÁG U17 0–2

MAGYARORSZÁG U17: Balogh Barnabás - Ferencz Kende, Skotner Zoltán (Varga Zsolt, 41.), Russnák Áron, Papp Máté (Varga Zalán, 46.) - Ratkai Ádám (Babos Dani, 63.), Acsai Dominik (Honvéd Akadémia) (Vincze Tamás, 63.), Polonkai Noel - Vasiljevic Andrej, Kiss Máté (Juhász Martin, 46.), Balogh Áron (Görög Vincent, 63.). Szövetségi edző: Jeremiás Gergő

Kiemelt képünk forrása: MLSZ

2025. 08. 15. 10:00Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia