Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Három plusz kettő

Három plusz kettő

Klub

Megjelenés: 2021. 09. 28. 19:18Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

A forduló válogatottja – gólszerzőink ott vannak a legjobbak közt a Gyirmót-meccs után

Nagy Dominik, Tamás Krisztián és Nenad Lukic – a triumvirátus szombaton a Gyirmót otthonában is eredményes volt, ezzel pedig a forduló álomcsapatában is kiharcolta helyét: a csakfoci.hu-n 3, míg az NSO-n 2 játékos kapott helyet a csapatban a fentiek közül. 


Nagy Dominik „sokat változtatta a helyét, ezért nem nagyon tudták őt tartani a gyirmóti védők. Az ő nevéhez fűződik a Honvéd második találata, amikor egy jó csel után 17 méterről kilőtte a bal sarkot“ – írja a csakfoci.hu. Az szakportál szerint Tamás Krisztián „a kispestiek egyik legjobbja volt Gyirmóton, beadása rendre veszélyt jelentettek. Ő szerezte csapata első találatát, a harmadiknál pedig hajszálpontosan ívelt Lukic fejére.“ A duplázó Nenad Lukic is nagy dicséretet érdemelt ki: „a meccs embere volt a szerb csatár. Az első félidőben fejjel talált a kapuba, a másodikban pedig miután lerázta az emberét, 15 méterről a bal sarkot lőtte ki“.


A Gyirmót elleni találkozón nyújtott teljesítményével ráadásul Tamás Krisztián és Nenad Lukic a legjobbak között is duplázott, a két játékost ugyanis a Nemzeti Sport álomcsapatába is beválogatták. A szerb támadónk ráadásul „A forduló idegenbeli duplája“ címmel külön elismerést kapott, amelyben úgy fogalmaznak, hamar letette névjegyét a Honvéd új igazolása, akiről nem felejtik el megemlíteni, hogy 5 mérkőzésen lépett kezdőként pályára a kispesti együttesben, s épp 5 gólnál jár. 


2021. 09. 28. 19:18Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub