Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Háromból három – Hibátlan csonka hétvége az UP-ban

Háromból három – Hibátlan csonka hétvége az UP-ban

Klub

Megjelenés: 2025. 10. 06. 17:11Olvasási idő: 3 perc
E-mailFacebook

Két csapatunk sem játszott a hétvégén, amelyik viszont igen, az nyert. Három csapatunk is a második helyről várja a folytatást.

Két akadémia csapatunk sem volt érdekelt a mögöttünk hagyott hétvégén: U19-es, U17-es csapatunk sem lépett pályára. A folytatásra a válogatott szünet miatt ráadásul további napokat kell várni. U19-eseink október 17-én az Illés Akadémia otthonába, U17-eseink pedig október 18-án a PAFC otthonába, Felcsútra látogatnak, jelenleg mindkét csapatunk második helyen áll a bajnokságában.

U16-osaink viszont az MTK Budapest csapatát fogadták az Akadémián. Körtvélyesi István egészen szűk kerettel számolhatott és csapata relatíve hamar hátrányba is került. Csakhogy a második félidőben fordítani tudott, ezzel pedig zsinórban negyedik meccsén is veretlen maradt, ráadásul ezeken a meccseken háromszor is győzelemmel hagyta el a pályát és felugrott a képzeletbeli dobogó második fokára – köszönhetően a DVSC Fradi elleni vereségének. Hétvégén újabb 'hatpontos' találkozó vár U16-osainkra, akiknek éppen a hajdú-bihariak ellen lesz jelenésük.

Budapest Honvéd U16–MTK Budapest U16 2–1

Honvéd: Székely – Marinyák, Kralicsek, Horváth-Garaba, Solymos (Gerebenes, 92.), Hegyes, Barton, Rotár, Völgyi (Meggyes, 57.), Hajagos, Ortó (Kardos, 20.).

G: Solymos (62.), Hajagos (77. – büntetőből), illetve Piróth (18.)

A múlt heti PAFC elleni döntetlent követően megszerezték első győzelmüket U15-öseink, akik a Vasas Kubala Akadémia együttesét fektették két vállra a hétvégén. Szamosi Tamás csapata szombaton a sereghajtó Kisvárda otthonában vendégszerepel, azaz akár hárommeccsesre is nőhet a veretlenségi szériája.

Körtvélyesi István, vezetőedző:

Nagyon jó érzés volt egy igazi csapatot látni a pályán, amely az elejétől a végéig koncentrált volt. Mindenki a legtöbbet akarta kihozni magából, ennek meg is lett az eredménye. Egész héten nagyon alacsony létszámmal készültünk, illetve a mérkőzés közben is volt kényszerű csere, de semmi nem zavarta meg a fiúkat. A mérkőzéstervhez végig tartottuk magunkat, illetve a mentalitásunk is magáért beszélt. Mindig jó rangadót nyerni, de ez most különösen jól esett mindenkinek. Gratulálok mindenkinek!

Budapest Honvéd U15–Vasas Kubala Akadémia U15 2–0

Honvéd: Petró – Török (Schill, 41.), Nyiri, Józsa (Palásti, 69.), Menyhárt, Magyar A., (Pisont, 54.), Vass A. (Tőzsér, 41.), Varga B., Szabó D. (Kovács N., 69.), Szijjártó, Malomsoki.

G: Nyiri (47.), Malomsoki (53. – büntetőből).

Szamosi Tamás, vezetőedző:

Ez volt az a mérkőzés, ahol minden olyan dolog visszaköszönt, amit az utóbbi időben szerettünk volna látni a sarcoktól. Minden tekintetben a mi akaratunk érvényesült ezen a találkozón. Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, ellenfelünk szinte kapura lövés nélkül játszotta le a találkozót,ez pedig jól mutatta csapatunk egységét a mai nap folyamán. Örülünk ennek a sikernek, megyünk tovább és készülünk a következő találkozóra.

U14-es csapatunk két győzelem után szenvedett vereséget a múlt héten a PAFC otthonában, ám Fűzfa Gergely tanítványaira ezúttal em várt könnyű feladat. A mieink Kisvárádara látogattak és végül mindhárom pontot elhozták onnan. Köszönhetően a zsinórban negyedik mérkőzésén betaláló Marte Mironnak, aki immáron hat góljával vezeti a góllövőlistát.

Várda Labdarúgó Akadémia U14–Budapest Honvéd FC U14 0–1

Honvéd: Ehmann –Karácsony, Oláh-Sebők (Palaga, 55.), Horváth B., Babalola T. (Hanzély, 2.), Marte, Oke (Nnadi Chukwuemeka, 41.), Keindl, Kovács B., Tóth G. (Kamber, 41.), Gerencsér (Rácz, 43.).

G: Marte (66.)

Fűzfa Gergely, vezetőedző:

A játékosok és a szakmai stáb számára is tanulságos mérkőzés volt. Nem sokszor fordul elő olyan, hogy egy játékos a bemelegítés, egy az első félidő elején, egy közvetlenül a második játékrész elején, egy pedig a félidő közepén sérülés miatt cserét kér. Így több játékos is számára nem megszokott pozícióban kellett, hogy bizonyítson. Sok párharc, második és hosszú labda jellemezte a mérkőzést, amelybe a srácok nagyszerűen beleálltak! Egy jó Kisvárdát sikerült megvernünk, amely biztos vagyok benne hogy fog még több győzelmet aratni a szezonban. Ami minket illet, ismerjük a saját fejlesztendő területeinket, amiket a hétközi edzéseken szeretnénk folyamatosan javítani. A mentalitás és a csapatszellem miatt óriási Gratuláció a Srácoknak! Nagybetűs Kispesti csapat voltak ma!

2025. 10. 06. 17:11Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia