Négy játékosunk számára érkezett meghívó a múlt héten az U21-es válogatott összetartására, a hétvégi forduló után pedig eldőlt, hogy végül hat akadémistánk készülhet a következő szűk másfél hétben Gera Zoltán együttesével, ugyanis utólag Eördögh András és Kerezsi Zalán is meghívót kapott.
Így összesen hat plusz egy MFA-nevelés – Kispestről Benczenleitner Barna, Dúzs Gellért, Eördögh András, Kerezsi Zalán, Kocsis Dominik, Szabó Alex, valamint a zalaegerszegi Németh Dániel – lesz tagja az U21-es gárdának, amely Görögország (március 24.) és Ciprus (március 28.) ellen játszik (idegenbeli) felkészülési mérkőzést





