Az olasz első osztályú SSC Napolitól érkezett Kispestre Zinédine Machach, aki egy évet tölt kölcsönben a Budapest Honvéd csapatánál. A 25 esztendős középpályás a megállapodást követően elmondta, nagyon boldog, hogy a piros-feketéket erősítheti a jövőben és bízik abban, hogy eredményes lesz a közös munka.
„Nagyon jólesik, hogy a Honvédnál számítanak rám, tényleg érzem azt a bizalmat az edző, a stáb és a vezetőség részéről is, ami mutatja, hogy velem akarnak dolgozni – mondta mosolyogva az előtte álló új kihívásról Zinédine Machach. – Ez a pillanat sokat jelent a karrierem szempontjából és rengeteget dob az önbizalmamon, hogy egy ilyen nagy múltú klubban futballozhatok, mint a Honvéd. Remélem, megmutathatom, mire vagyok képes és segíthetem a csapatot a legjobb tudásommal, alig várom, hogy pályára léphessek a többiekkel.“
A Marseille-ben nevelkedett, majd Olaszországban és Hollandiában is légióskodó futballista elmondta, nem járt még korábban Budapesten, ám tetszik neki a város és biztos abban, hogy nagyon élvezi majd az ittlétet.
„Egyedül érkeztem, a családom ugyanis Marseille-ben él, de meglátogatnak majd, amikor csak tudnak – avatott be a Zizou becenévre hallgató játékos, aki azt is elárulta, miért épp a francia világklasszis után kapta keresztnevét. – A bátyám idősebb nálam, már 14 éves volt, amikor én születtem, és nyilvánvalóan nagyon szerette a focit. Az ő kérése volt, hogy nevezzenek engem Zinédine-nek, gondolom már mindenki sejti, hogy Zinédine Zidane után, anyukám pedig rögtön belement.“
Ilyen keresztnévvel pedig nem meglepő, hogy Zizou számára is a futball lett az első, bár nem mindenben követi druszáját, mezszámban például kifejezetten eltérő utat választott: hatodik nyári érkezőként ugyanis a hatos dresszt viseli majd Kispesten. Francia légiósunk elárulta, pénteken már a tévében követte a Zalaegerszeg elleni találkozót, s kifejezetten tetszett neki a csapat játéka, nagyon örült a fiúk győzelmének.
„Egyébként nem ismertem igazán a magyar futballt, egészen a legutóbbi Eb-ig, amikor egy csoportban volt a válogatott az én hazám csapatával, a franciákkal. Néztem a meccseket és azt láttam, hogy a magyarok nagyon jól játszottak a németek és a mieink ellen is, remek futballt láttam tőlük, modern futballt – mesélt élményeiről Zinédine Machach, aki kicsit tart a magyar nyelvtől, hiszen híresen nehéz nyelvként tartják számon, azt azonban nagyon várja már, hogy beléphessen az öltözőbe. – Nem ismerek még személyesen senkit a csapatban, de már alig várom, hogy találkozzam a társakkal. Biztos vagyok benne, hogy sok új barátot szerezhetek majd itt és remélem, sok jó pillanatot élünk majd át együtt.“





