Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hátrányban sem remegtünk meg a Genk ellen – Megvan az első magyar siker a PSK-n

Hátrányban sem remegtünk meg a Genk ellen – Megvan az első magyar siker a PSK-n

Klub

Megjelenés: 2025. 05. 04. 00:16Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Bogdánfi Márton csapata remek győzelmet aratott az erős utánpótlásáról híres Genk ellen. Vasárnap a Real Madrid következik.

A Slavia Praha elleni 1-0-ás vereséget követően egyértelműen a győzelem volt a célja U17-es együttesünk a Puskás-Suzuki-kupa 2. fordulójában a Genk ellen. A belgák az előző körben döntetlenre végeztek a Real Madrid ellen, amely azonban sima, 3-0-ás meccsen gyűjtötte be a három pontot a Slavia ellen.

Az első félidő nem indult jól, Jelle Driesen kétszer is nagyon közel állt a vezető találat megszerzéséhez: Előbb az 5. percben kapufát lőtt, kilenc percre rá pedig csak centiket tévedett. Csapattársának, Fady Ouzzaminak lényegében helyzet sem kellett, nagyjából 18 méterről leadott, hajszálpontos lövése utat talált Liziczay mellett a jobb sarokba (0-1). 

Ezt követően lényegében megmutatkozott a csapat – vezetőedzőnk, Bogdánfi Márton által is kiemelt – erénye, a győzni akarás és a pokolian erős mentalitás. A játékrész végén ugyanis Kis Attila egy egészen fantasztikus megmozdulás után egalizált (1-1). A fordulás mintha kicserélte volna a csapatot is. Már a 34. minutumban sikerült bevenni ismét a belgák kapuját, amikor Milicz Péter szögletét követően Nyers Ádám csúsztatott a jobb sarokba (2-1). Ezt követően sem volt megállás, sorra dolgoztuk ki a lehetőségeket, Somogyi Tamás és Kovács Erik is megduplázhatta volna az előnyt, és bár ez végül elmaradt, mindhárom pontot begyűjtöttük.

Bogdánfi Márton együttese a csoportelsőségért meccselhet a jelenlegi éllovas Real Madrid ellen vasárnap, 15.15-től.

Budapest Honvéd–KRC Genk (belga) 2–1 (1–1)
Budapest Honvéd: Liziczay – Ujváry, Horváth Á., Russnák, Milicz – Balázs, Schön (Petrók, a szünetben) – Kobela (Kovács E., a szünetben), Somogyi (Miták, 45.), Kecskés (Nyers, a szünetben) – Kis A. (Tasi, 57.)
G: Kis (30.), Nyers (34.), ill. Ouazzami (21.)

A csoport állása 2 forduló után: 1. Real Madrid 4 pont, 2. Budapest Honvéd 3 (2–2), 3. Slavia Praha 3 (1–3), 4. Genk 1

Bogdánfi Márton, vezetőedző:

„Nagyon sokat tanultunk a pénteki, Slavia elleni vereségből, a stábbal egész éjszaka azon dolgoztunk, hogyan és min változtassunk. A srácokkal elhitettük, hogy a csehek elleni második félidőre lehet építeni, és ott is folytattuk, ahol akkor abbahagytuk. Óriási győzni akarással játszottunk, nagybetűs csapatként. Noha hátrányban voltunk, azt éreztem, hogy erőnlétileg kezdünk a Genk fölé nőni, és ez a második félidőben meg is mutatkozott, akkor már egyértelműen uraltuk a meccset, és kihasználtuk ellenfelünk  hibáit.”

Puskás-Suzuki-kupa eredmények:

1. nap

Real Madrid CF–KRC Genk 1–1 (0–1)

Juventus FC–Sporting CP 4–1 (1–0)

Panathinaikosz FC–Puskás Akadémia 1–1 (1–1)

2. nap

Panathinaikosz–Juventus FC 4–2 (2–0)

SK Slavia Praha–Budapest Honvéd FC-MFA 1–0 (1–0)

Puskás Akadémia–Sporting CP 0–2 (0–1)

3. nap

SK Slavia Praha–Real Madrid CF 0–3 (0–2)

Budapest Honvéd FC-MFA–KRC Genk 2–1 (1–1)

Sporting CP–Panathinaikos 1–1 (0–1)

2025. 05. 04. 00:16Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia