Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hét kispesti gól – Videó

Hét kispesti gól – Videó

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

Cikkünkben két hazai Honvéd-sikert és a 3–0-s Üllői úti győzelmet mutatunk meg

Az OTP Bank 30. fordulójában a Ferencvárost fogadtuk volna az Új Hidegkuti Nándor Stadionban – a most futó szezonban egyébként még gólt sem kaptunk a zöld-fehérek elleni két rangadón! –, a koronavírus-járvány miatt azonban egyelőre ezt a találkozót is el kellett halasztani.

Így sem maradunk azonban Fradi elleni meccs nélkül, egyrészt bemutattuk a két csapat közös történelmének emlékezetes meccseit, most pedig mutatunk három Honvéd-sikert hozó találkozót.


1987.08.19., Bp. Honvéd—FTC 2–0


A bajnokság elején, a 2. fordulóban, a Bozsik Stadionban találkozott egymással a két együttes. A Honvédot Bicskei Bertalan személyében új edző irányította, méghozzá remekül, hiszen a bajnokság végén a tabella legfelső fokára vezette a piros-fehéreket. A húszezer néző, félidőnkként egy-egy kispesti gólt, és egy ferencvárosi kiállítást láthatott. A zöld-fehérek meglehetősen keményen, helyenként durván játszottak. Kajdyt a játékvezető kiállította, a védő által letalpalt Lippait viszont le kellett cserélni.


1988.09.14., FTC—Bp. Honvéd 0–3


A rangadónak az adott egy kis pikantériát, hogy a Ferencváros már 5 éve nem talált fogást a kispestieken, és általános vélemény szerint eljött a Fradi ideje, hogy alaposan elagyabugyálja a kispestieket. A bizakodó hangulatnak volt is némi alapja, mert a Honvéd bizony pocsékul kezdte a bajnokságot. A Bicskei-legénység a Békéscsabával döntetlent játszott, de aztán zsinórban háromszor vesztett 1-0-ra a Pécs, Tatabánya és a Győr ellenében, csak a rangadó előtt érte el első győzelmét a Videoton ellen. Az előzményeknek megfelelően a zöldek nagy lendülettel kezdtek, de a szenzációs formában védő Disztl Péteren nem tudtak kifogni. Negyedóra után a Honvéd kiszabadult a rivális szorításából és a higgadtan és taktikusan futballozó Honvéd a 21. percben Cseh András révén megszerezte a vezetést. A második félidő elején Kovács Kálmán „okos góllal” növelte a piros-fehérek előnyét, egy perccel később pedig Gregor beállította a 3–0-s végeredményt. A meccs után a Népsportban így értékeltek az edzők:

Rákosi Gyula: – „A minden csapatrészében jobban játszó Bp. Honvéd ügyesen használta ki hibáinkat, és megérdemelten győzött.”

Bicskei Bertalan: – „Akár hiszik, akár nem, a csapat eddig is jól játszott, de az az igazság, hogy ilyen jól még nem! Ahogy vártuk, óriási rangadó volt így a vesztes csapatnak sincs szégyellnivalója.”


1990.09.29., Bp. Honvéd—FTC 2–1


„Kispest, nagy foci” – a Népsport ilyen címmel kezdte a tudósítását. A Bozsik Stadionba kilátogató 25 ezer szurkoló valóban nagyszerű meccset láthatott. A Ferencváros Pintér révén szerzett vezetést, de Kovács Ervin két góljával megfordította az állást, ezek után nem csoda, hogy a középpályás lett a mezőny legjobbja. A Honvéd kispadján Mezey György, a Fradién Nyilasi Tibor ült. A bajnokság végén az előbbi az arany, utóbbi az ezüstérmet nyert a csapatával.

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub