Ezen a héten is hoztunk nektek három emlékezetes mérkőzést a kispesti futballtörténelemből, ezúttal február 15–21. közti találkozókról olvashattok, többek között Puskás heteséről és Dudás búcsújáról is.
KÉT GÓL, HÁROM KIÁLLÍTÁS
1920.02.15.: Kispesti AC–TTC 2–0
A KAC hívei a februári kora délutánon is nagy számban keresték fel az Üllői úti pályát. Varga betegsége miatt Amsel állt a kispestiek kapujában. A téli pihenő előnyére vált a csapatnak, frissen és nagy lendülettel játszották végig a mérkőzést. Az első félidőben a TTC még bírta az iramot, a szünet után azonban, a hátszél ellenére, a kispestiek támadtak többet. Fél óra elteltével mindkét csapat tíz főre olvadt, Paukovitsot és Jeszmást is kiállította a játékvezető. Az első gólt a 41. percben Eisenhoffer révén szerezte a KAC. A második félidőben a piros-feketék döntő fölénybe kerültek. A 75. percben Jeny beadását Blasnik 15 méterről lőtte a kapuba. Három perc múlva a bíró Rajnát, a TTC fedezetét is kiállította.
KAC: Amsel – Krebs, Mihalek – Budai, Blasnik, Stallmach – Boldog, Saguly, Jeszmás, Eisenhoffer, Jeny.
DUDÁS GYŐZELEMMEL BÚCSÚZOTT
1930.02.16.: Kispest FC–Somogy FC 3–1 (3–0)
A mély talajú pályán a Kispest remekül kezdett, az első félidőben a piros-feketék háromgólos előnyre tettek szert. A 16. percben Havasköri szerzett vezetést a KAC-nak, majd nem sokkal később saját és csapata második gólját szerezte. A szünet előtt Paczolay fejelte a harmadik kispesti gólt, a szünet után pedig az 57. percben a keményen játszó Raix elkaszálta Presovszkyt a 16-oson belül, a megadott 11-esből szépített a Somogy. Az Újpestbe távozó Dudásnak ez volt az utolsó mérkőzése a Kispest színeiben. „Nem volt öröm ezen a pályán bekkelni. Örülök, hogy győztes meccsel búcsúzhattam el a csapattól” — mondta a meccs után Dudás Gyula.
KFC: Dénes – Rozgonyi, Dudás – Raix, Purczeld, Csendes – Senkey II, Paczolay, Lukács, Havasköri, Kiss J.
PUSKÁS HETI HETESE
1949.02.19.: Kispesti AC–Győri Vasas ETO 11–3 (6–1)
A napfényes, de hűvös februári napon a kispestiek alaposan befűtöttek az ETO-nak. A győriek csak húsz percen keresztül tudták feltartóztatni a kispestieket. A zöld-fehérek nem kezdtek rosszul, a 3. percben a vezetést is megszerezték, aminek mindössze 4 percig örülhettek, akkor ugyanis Puskás kiegyenlített. A kispestiek nem elégedtek meg az egyenlítéssel, és a szünetig még öt gólt rámoltak a győri kapuba. Fordulás után az ETO néhány veszélyes támadást vezetett, de aztán a KAC ott folytatta, ahol az első félidőben abbahagyta és tizenegy gólig meg sem állt. A mérkőzés hőse Puskás Ferenc volt, aki futószalagon szállította a gólokat, hétszer vette be a győri kaput. Rajta kívül Gyulai lőtt három gólt, a tizenegyedik találat Józsa öngólja volt.
KAC: Ruzsa – Rákóczi, Tóth III – Bozsik, Patyi, Bányai – Horváth,Gyulai, Budai I, Puskás, Cserjés.





