Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Heti Honvéd: A DAC ellen játszunk pénteken

Heti Honvéd: A DAC ellen játszunk pénteken

Klub

Megjelenés: 2025. 11. 10. 19:59Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Hoztunk néhány adatot a felkészülési mérkőzésünket megelőzően.

A Dunaszerdahelyi AC elleni barátságos mérkőzés számokban:

A Dunaszerdahelyi Atlétikai Club (DAC), amely története során több névváltozáson is átesett az 1904-es alapítása óta, a magyar labdarúgásban is ismert ellenfélnek számít, különösen a Budapest Honvéd számára. A két csapat eddig összesen nyolc alkalommal találkozott barátságos mérkőzésen: hat alkalommal a Bozsik Stadionban, és két alkalommal Dunaszerdahelyen. A párosítás mérlege: 8 mérkőzés, 3 győzelem, 2 döntetlen és 3 vereség. A gólkülönbség imponáló: 23 lőtt gól a Honvéd részéről, mindössze 8 kapott ellenében.

A párosítás történetének első találkozója 1964. június 25-én volt, amely rögtön a legnagyobb különbségű sikert hozta a kispestiek számára. A Honvéd 9 gólt lőtt, ebből a klublegendának számító Tichy Lajos egymaga háromszor volt eredményes. Ez a mérkőzés vonzotta a legnagyobb nézőszámot is, 9000 szurkoló volt kíváncsi a csapatokra. Ezután 34 év szünet következett, és csak 1998-ban találkozott újra a két klub. A második összecsapás ismét gólzáporos kispesti sikert hozott: a Honvéd 7 gólt lőtt, miközben a DAC nem talált a kapunkba. Ezen a találkozón is volt egy triplázó Holló Richárd személyében. Legutóbb 10 éve, 2015-ben találkozott a két csapat, akkor a dunaszerdahelyiek nyertek 2-0-ra a Bozsik Stadionban.

Ez történt a héten (november 10. — november 16.)

100 éve:

Szabó Lajos duplájával nyertek a piros-feketék

1925. november 15-én az I. osztály 8. fordulójában a Kispesti AC 2-0-s győzelmet aratott a Törekvés SE felett az Üllői úti pályán, 5000 néző jelenlétében. Az eredmény könnyű KAC-sikert sugall, a mérkőzés azonban végig kiélezett volt.

A Kispest villámrajtot vett: Szabó Lajos már az 1. percben megszerezte a vezetést. A második játékrészben a Törekvés vette át a kezdeményezést, és több gólhelyzetet is kidolgozott, de Török Dezső kapuját nem tudták bevenni. Az 54. percben Szabó Lajos 16 méterről zúdított óriási bombát Lantos kapujába, beállítva a végeredményt.

A Kispesti AC összeállítása: Török - Morvai, Dudás - Raix, Hungler III, Budai - Izsépy, Szabó L., Fürstner, Krausz, Mátéffy.

1925.11.15., vasárnap, I. osztály, 8. forduló
TÖREKVÉS - KISPESTI AC 0-2 (0-1)

Üllői út, 5000 néző. Vezette: Hajós József

Gólszerző: Szabó Lajos (2).

50 éve:

Gólzáporos Honvéd-győzelem Kispesten

1975. november 15-én a labdarúgó NB I 13. fordulójában a Budapesti Honvéd gólzáporos, 5-2-s győzelmet aratott a Salgótarjáni BTC felett a kispesti stadionban. A mérkőzés eseménydúsan indult, a nézőknek alig kellett várniuk az első gólra. A 2. percben Morgós révén szerzett vezetést a Honvéd. A salgótarjániak azonban hamar válaszoltak: a 19. percben Marcsok volt eredményes. A félidő a Honvéd fölényét mutatta, Weimper a 31. percben újra a hazaiaknak szerzett előnyt.

A második játékrészben a Honvéd fokozta a nyomást, és további gólokkal terhelte meg a tarjániak kapuját. Weimper az 58. percben, majd Morgós a 66. percben talált be. Bár Marcsok a 70. percben büntetőből szépített az SBTC részére, a végszó a Honvédé volt: Weimper a 77. percben mesterhármasát (és csapata ötödik gólját) is megszerezte, beállítva az 5-2-es végeredményt.

A Bp. Honvéd összeállítása: Gujdár – Páncsics, Kocsis I, Varga (Virágh, 65.) – Pál, Szűcs, Lukács – Morgós, Pintér, Weimper, Máté (Bartos, 46.).

Edző: Lakat Károly dr.

 

1975.11.15., NBI, 13. forduló

BP. HONVÉD – SALGÓTARJÁNI BTC 5-2 (2-1)

Góllövők: Weimper (3), Morgós (2), illetve Marcsok (2)

2025. 11. 10. 19:59Klub

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub