Ismét mozgalmas hét vár a Budapest Honvéd második csapatára, amely vasárnap a Ferencváros ellen lép pályára az NB III-as bajnokság soron következő, 11. fordulójában, szerdán azonban még a 7. fordulóból elhalasztott mérkőzését pótolja a Dabas-Gyón együttese ellen, idegenben. A tabellán jelenleg 15. helyen álló riválisunk hátránya mindössze egy pont a 12. helyen álló kispestiekkel szemben, ezt a különbséget pedig tovább növelné Simon Miklós együttese a szerdai találkozón. Ahogy az ESMTK elleni, kétgólos vendéggyőzelemmel záródó mérkőzés után, vezetőedzőnk a soron következő találkozó előtt is kiemelte, fontos tapasztalatszerzési lehetőséget jelent az összecsapás fiataljaink számára.
„Pár hét alatt nagyon sok mérkőzést játszottunk, ami ezeket a fiatalokat nagy kihívás elé állította, de úgy gondolom, hogy nagyon szépen megugrották ezt a szintet – mondta Simon Miklós vezetőedző. – Ez eredményességben ugyan még nem mindig mutatkozott meg, de hogyha így tudjuk tovább folytatni a közös munkát – márpedig miért is ne tudnánk –, akkor biztos vagyok benne, hogy kiegyensúlyozottabb lesz a teljesítményünk is. Azt érzem, hogy nagyon motivált a csapat és a folyamatos jó teljesítmény mellé, bízom benne, hogy ezúttal az eredmény is társul majd.”
NB III, KÖZÉP CSOPORT, A 7. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
Dabas-Gyón FC–Budapest Honvéd II
Szeptember 23., szerda, 16:00
Dabas, Dabas-Gyón FC Sporttelep
V: Sándor Csaba (Schweighardt D., Szilágyi Zs.)





