Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hiányzik a hangulat

Hiányzik a hangulat

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

Négy fal között – Lestár Péter reméli, hamarosan javul a helyzet és beindulhat a sportélet

Március 16-án függesztette fel a Magyar Labdarúgó Szövetség a bajnokságokat, játékosaink azóta egyéni edzésterv szerint, otthon készülnek, sorozatunkban előbb az NB I-es keret tagjainak mindennapjairól számoltunk be, most pedig a szakmai stábbal folytatjuk – a 11. részben dr. Lestár Péterrel, a Honvéd csapatorvosával.

Lutz. Mint a fenyő, esetleg a műkorcsolyából ismert ugrás. Vagy éppen Lestár Péter whippet kutyája, aki rendszeresen együtt sportol a gazdájával, és Toman József kihívására meg ízelítőt is kaphattunk a közös mozgásból.

„Lutz egy futókutya, gyakorlatilag egész nap alszik, viszont amikor kimegyünk, akkor nagy lendülettel rohan, az erdőben szoktunk futni – kezdte Lestár Péter, akinek most az otthona és az Országos Balesti Intézet között zajlanak a mindennapjai. – A teljes országból érkezhetnek hozzánk betegek, és feltételezhető, hogy egy részük akár fertőzött is lehet, ezért speciális protokollok szerint működünk. Ha olyan beteg érkezik, akkor tudjuk, vagy feltételezzük a koronavírust, akkor a tv-ben is látható, nagy űrhajósruhában végezzük az ellátást, sőt a műtétekre is speciális öltözékben, külön műtőhelyiségben kerül sor. Erre pedig szükség is van, hiszen a fertőzés nem befolyásolhatja az életmentő műtéteket, azokat most is el kell végeznünk.”


Csapatorvosunk hozzátette, az ő napi programja is megváltozott az elmúlt időszakban, egy speciális képzésen is részt vett, amelyen a lélegeztetés alapjait kellett megtanulni, hogy ha szükség van rá, akkor ebben a szegmensben is tudjon segítséget nyújtani a betegeknek. És bár valamennyivel kevesebb a beteg, a különleges helyzet miatt extra figyelemre van szükség, ami nagyobb terhelést is jelent.

„Rendszeres kapcsolatban vagyunk a stábbal, a játékosokkal, engem is elérnek, illetve receptet is tudunk nekik írni, ha szükség van erre, vagy éppen, ha az egyéni edzések során valakinek sérülése akadt, akkor telefonon keresztül tudtunk segíteni. Sőt, ha baj van, a szigoró protokollok mellett a kórházba is be lehet jönni – mondta Lestár Péter. – Nagyon furcsa, hogy hétvégén ennyi szabadidőm van, de hiányzik a hangulat, a meccsek, a közönség.  Jó kérdés, hogy ha elkezdődik a bajnokság, akkor vajon a szurkolók, mikor térhetnek vissza. Ott voltam a Kisvárda elleni zárt kapus mérkőzésen, egészen más a hangulata egy ilyen találkozónak. Szeretek sportolókkal foglalkozni, bízom benne, hogy hamarosan javul a helyzet és a sportélet is beindulhat.”

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub