Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Hiányzott a foci”

„Hiányzott a foci”

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 1 perc

Hidi Patrik a szünet alatt sem állt le teljesen, hogy jobban menjen az újrakezdés

„Nem volt hosszú a szünet, viszont annál jobban hiányzott a foci, jólesett végre labdával foglalkozni” – mondta kedden Hidi Patrik, a Budapest Honvéd FC csapatkapitánya, amikor az első edzés után beszélgettünk vele. Természetesen szóba került, hogy minden bizonnyal kemény munkára számíthat a társaság a felkészülés során.

„Nagyon szimpatikus az új edzői stáb, új impulzust is ad a csapatnak, úgy érzem, hogy mindenki nagyon motivált – tette hozzá Hidi Patrik, akit aztán az első hét tapasztalatairól is kérdeztünk. – A hét végére elfáradtunk, belecsaptunk a munkába, nem mondanám, hogy rávezető jellegű volt az első hét. Szokni kell még ezt a fajta melót, de rajta vagyunk, képes rá a csapat, hogy ennek a kihívásnak is megfeleljen. A fizikai része nehezebb a munkának, főleg az az intenzitás, amit az új edzőnk, Bódog Tamás megkövetel tőlünk, azonban egyértelmű, amint belerázódunk ebbe, taktikailag is összeáll minden, csapatként dolgozunk, akkor az előnyünkre válhat ez a munka.”

A Honvéd színeiben eddig 219 bajnokit játszó – ezzel az aktív játékosok között listavezető – Hidi Patrik hozzátette, a kéthetes pihenő alatt azért nem lehetett leépülni, ráadásul aki akart, az mozoghatott is, csapatkapitányunk pedig hangsúlyozta, a szünet alatt is szükség volt a futóedzésekre ahhoz, hogy könnyebben menjen az újrakezdés, hogy elkerüljék a sérüléseket.

„A két hét talán elég volt ahhoz, hogy kipihenjük azt a sűrű időszakot, amit magunk mögött hagytunk, viszont ezt már le kell zárni, előre kell tekintenünk, hiszen kezdődik hamarosan a bajnokság, jön az Európa-liga, ismét sűrű hetek állnak előttünk és mindenképpen jól akarunk teljesíteni” – mondta Hidi Patrik.

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub