A novemberi Budapest Honvéd–Paks mérkőzés 83. percében jött el a nagy pillanat: Gazdag Dániel becsúszva passzolt középre, a vendégvédők bizonytalankodását kihasználva pedig a nyáron igazolt Naser Aliji megszerezte első magyarországi gólját!
„Természetesen nagyon jól emlékszem arra a meccsre, boldog voltam, ráadásul nemcsak megszereztem az első gólomat, hanem győztes találatot jegyeztem – kezdte a 26 esztendős szélső védő. – Igaz, azt sem felejtettem el, hogy nehéz meccset vívtunk a Paks ellen, a lényeg azonban, hogy megnyertük az összecsapást. A Paks defenzív csapat, szervezetten védekeznek, kontrákra játszanak és arra, hogy kihasználják a hibáinkat, de nagy odafigyeléssel, fegyelmezetten kell futballoznunk.”
A szerdai kupameccsen a cserék között szereplő Naser Aliji elmondta, a bajnoki és a kupanegyeddöntőt nem szabad egy kalap alá venni, hiszen a Magyar Kupában még ott a visszavágó, ahol ki lehet harcolni a továbbjutást, a bajnokságban viszont pontokat kell szerezni, a Paksnak a bentmaradáshoz, míg nekünk a minél jobb helyezés eléréséhez.
„A legutóbbi bajnokink sajnos rosszul alakult, de biztos vagyok benne, hogy ilyen nem fordulhat elő még egyszer. Ki lehet kapni, de nem szenvedhetünk négy nullás vereséget, tanultunk a Diósgyőr elleni találkozóból. Végig koncentráltan kell futballozni, hiszek benne, hogy szombaton sikerrel járunk, jó meccset vívunk és legyőzzük a Paksot!” – hangsúlyozta Naser Aliji.




