A DVTK elleni bajnoki és a tiszaújvárosi kupasiker önbizalmat adhat a kispestieknek, csapatunk célja pedig, hogy az Újpest ellen folytassa a pontgyűjtést az OTP Bank Ligában.
Bódog Tamás: „Nehéz mérkőzésre számítok az Újpest ellen, de mindenképpen szeretnénk itthon tartani a három pontot. Kicsit kiszámíthatatlan az ellenfelünk, hiszen új igazolásokkal erősödött a keretük, ezzel pedig megnőtt a variációs lehetőségük. A lehetőségeinkhez mérten felkészülünk az új játékosokból is, a győzelem lehet csakis a célunk. A legutóbbi bajnoki megnyerése, illetve a Magyar Kupában való továbbjutás adta pozitív hangulatra is támaszkodhatunk, szeretnénk tartani az eredményességet az Újpest ellen is. Fontos, hogy maximális koncentráltsággal, fegyelmezetten, hittel, odaadással futballozzunk.”
Predrag Rogan: „A sport mindig új lehetőséget kínál, egyrészt arra, hogy újra bizonyíts, másrészt, hogy jóvátedd a korábbi hibáidat. Nagy kihívás előtt állunk. A Honvéd a diósgyőri győzelemmel, mi a Kisvárda elleni vereséggel a hátunk mögött várjuk a találkozót. Tiszteljük az ellenfelünket, amely kiváló játékosokból áll.”
(A két szakvezető teljes nyilatkozatát a Honvéd–Újpest mérkőzésre készített stadionújságban olvashatjátok.)





