Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Honvéd Cup: Bemutatkozik – Budapest Honvéd FC

Honvéd Cup: Bemutatkozik – Budapest Honvéd FC

Klub

Megjelenés: 2026. 03. 11. 20:08Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

A mieink bombaerős csoportba, a Paris Saint-Germain és az Elche mellé kerültek az A-jelű hármasba a Honvéd Cup-on.

Folytatjuk a IX. Honvéd Motherson & Vulcan Shield Cup-on résztvevő csapatok bemutatását, melynek során ezúttal a mieink kerülnek górcső alá. U15-öseink óriási fejlődésen mentek keresztül az elmúlt évben, ez aligha a véletlen műve, hiszen Szamosi Tamás tanítványai sorra vívták a mögöttünk hagyott időszakban a nemzetközi meccseket. A vezetés az idei felkészülési programba is beiktatott egy ’topolyai és dunaszerdahelyi kitérőt’, itthon pedig az Eszéket fogadta. Az időjárás azonban kötött pályán mozgatta a csapatot, miután a heves esőzések miatt a Rapid Wien és a Crvena Zvezda elleni meccs is elmaradt a rossz időjárási körülmények miatt. Most hétvégén aztán Lengyelországban szerepeltek játékosaink, ahol az előkelő 4. helyet érték el többek közt olyan csapatokat megelőzve, mint a Liverpool, a Derby County, vagy a Parma.

A mieink keretében három válogatott játékos is ott lesz a tornán, Szijjártó Péter a védelem gardírozásáért, Malomsoki Milán pedig a gólok számának növeléséért lesz felelős. A szabályok adta lehetőséget kihasználva – túlkorosként – Hajagos Hunor is a keretet erősíti a négynapos tornán.

A mieink a Paris Saint-Germainnel és az Elchével kerültek egy csoportba, a nyitónapon, 14.00-kor a franciák, egy pihenőnap után, szombaton a spanyolok ellen bizonyíthatnak a Budapest Honvéd Akadémián.

A Budapest Honvéd FC kerete: 

Kapusok: Komzsik András, Petró Milán Márk, Szabó Andor

Védők: Józsa Roland, Nyiri Benedek, Palásti Krisztián, Szijjártó Péter, Török Zsolt, Varga Botond

Középpályások: Bolyki Hunor, Magyar Alexander, Menyhárt Márton, Pisont Richárd, Schill Dániel, Szabó Dominik,

Támadók: Balázs Péter Szilárd, Gerebenes Róbert, Hajagos Hunor, Malomsoki Milán, Szűcs Áron, Tőzsér Lázár, Vass András

Vezetőedző: Szamosi Tamás

Szamosi Tamás, vezetőedző:

Még nincs egy hete, hogy hazaérkeztünk a lengyelországi nemzetközi tornáról, de máris itt a következő komoly kihívás a játékosaink és a stáb számára. A kupán való részvétel számunkra nagy megtiszteltetés, hiszen rangos tornáról beszélünk, ahol több erős csapat is pályára lép. Célunk, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsuk, és minden mérkőzésen megmutassuk a karakterünket. Ezek a tornák kiváló lehetőséget adnak a fejlődésre, ezért nagy tempójú, kemény mérkőzésekre számítunk, amelyekből a játékosaink rengeteget tudnak tanulni.

2026. 03. 11. 20:08Klub

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub