Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Illés Béla triplázott

Illés Béla triplázott

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 3 perc

Legendás meccsek – Pécsen és a BVSC otthonában is négy gólt szerzett a Honvéd

Elcsendesedtek a futballpályák, megszűnt a labdapattogás, és a futballszerető társadalomnak egyre jobban hiányzik a foci. „A labdaéhség” enyhítésére felelevenítjük a korábbi legendás meccseket, és a teljesség igénye nélkül beszámolunk néhányról, amelyek valamilyen okból figyelemre méltók. Ezúttal az április 27–május 3. közti mérkőzésekről olvashattok.


Tichy-gólok után, rövidzárlat

1960.04.30.: Bp. Honvéd–FTC 2–2

Néhány évvel korábban Babolcsay György, a Honvéd edzője a csapat nagy részével – Faragó, Szőcs, Bányai, Bozsik, Budai II, Tichy és Kotász – még együtt futballozott. A Népstadionban az 50 ezer néző változatos, izgalmas játékot láthatott. Hol az egyik, hol a másik kapu forgott veszélyben, amig az egyik oldalon Faragó több bravúrt is bemutatva megóvta a góltól a Honvéd hálóját, addig a másik oldalon Tichy kétszer is bevette a Fradi kapuját. Hogy mégsem lett sima kispesti győzelem, annak az volt az oka, hogy a piros-fehérek védelme pár percre „kikapcsolt”, amit a Ferencváros kihasznált és két perc alatt kiegyenlített.

A Honvéd kapuját Faragó Lajos védte, a védelem baloldalán Bányai Nándor, aki 200. bajnoki meccsét játszotta piros-fehér színekben. Bozsik József fedezetpárja Galambos Antal volt, aki 3 év múlva már a rivális sorait erősítette. A csatársor szélein két fiatal, Csinos András és Szilasi János lépett pályára. Budai II. László ezúttal a jobbösszekötő, Kotász pedig a balösszekötő helyén szerepelt, a középcsatár Tichy Lajos volt, aki a meccsen két gólt szerzett, a bajnokság végén pedig 26 góllal a góllövőlista 2. helyén végzett, egy góllal lemaradva a ferencvárosi Albert mögött.


Zuglói matiné Illés-triplával

1994.04.30.: BVSC-Dreher–Kispest-Honvéd FC 1–4

Ideálisnak egyáltalán nem mondható körülmények között délelőtt 11 órakor, 30 fokos hőségben léptek pályára a csapatok. A Kispest-Honvéd zsinórban négy győztes meccs, Csepel, FTC, Parmalat és DVSC után ötödik győzelmére készült. Az első félidő gól nélkül telt el szünet után azonban a Honvéd beindult és öt perc alatt három gólt szerzett, végül a piros-feketék 4–1-re nyertek a Szőnyi úton. A mérkőzés hőse Illés Béla volt, a 52. születésnapját hétfőn ünneplő klasszis három gólt szerzett, fejjel és lábbal is betalált a tizenegyest is értékesítő labdarúgó.


A vasutasoknál négy egykori kispesti játékos is pályára lépett. A kapuban Disztl Péter állt, a középpályán a Honvéd jelenlegi szakmai igazgatója Urbányi István, a csatársorban a román Adrian Negrau, majd csereként Borgulya István játszott. A BVSC vezetőedzője Egervári Sándor 1972 és 1976 között nemcsak a játékosa volt a Honvédnak, hanem Mezey György pályaedzőjeként bajnoki címet nyert a Kispesttel. A rivális egyetlen gólját szerző Bognár György 2004-ben edzőként dolgozott Kispesten.

A meccs után Dimitrije Davidovics, a Kispest-Honvéd edzője így értékelte a látottakat: „A délelőtt tizenegy órás kezdési időpont, s a harminc fok körüli hőség nem futballra való. Fontos, hogy a játékosoknak megfelelő körülményeket biztosítsunk. Nem kritizálom a játékvezetőket, nem kérem, hogy támogassanak bennünket, de azt elvárnám, hogy ellenünk se vezessenek. Úgy érzem, az első félidőben egy jogos tizenegyest nem ítéltek meg a javunkra.” 

A találkozót a négyszer a világ legjobb játékvezetőjének választott Puhl Sándor vezette. Hiába, senki sem próféta saját hazájában.


Újoncavatás győzelemmel

1996.04.27.: Pécsi MFC–Kispest-Honvéd FC 2–4 


Török Péternek, a Kispest-Honvéd mesterének a meccs előtt még négy kérdőjele volt az összeállításban. A szakvezető jó érzékkel választott, a kérdőjeles játékosok közül Mirko Jovanovics, Árgyelán János és Kovács Béla is gólt szerzett, jelentős részt vállalva a sikerből. A piros-feketék Pintér Zoltán személyében újoncot avattak. A kispesti legenda Olajkár Sándor unokája Szabados József a pécsieket erősítette, a Kispesten nevelkedett védőt azonban fél óra után, sérülés miatt le kellett cserélni.

A pécsiek kezdtek jobban, és Tököli Attila révén a hazaiak szereztek vezetést, a kispestiek azonban még a szünet előtt megfordították az eredményt. Előbb Kovács Béla lőtte a kapuba Plókai Attila kapufáról kipattant szabadrúgását, majd a Mirko Jovanovics fejelt közelről a pécsi kapuba. A 2. félidőt is jól kezdték a kispestiek, a 48. percben Árgyelán János tovább növelte az előnyt. Igaz erre a találatra Tököli révén egy perc múlva jött a baranyaiak válasza. A 61. percben Tóth Mihály góljával alakult ki a 4–2-es végeredmény.

Remek iramú, eseményekben gazdag mérkőzést láthattak a nézők. A pécsiek a vereséggel nehéz helyzetbe kerültek, míg a kispestiek továbbra is a dobogó harmadik fokáért harcoltak.

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub