A februárihoz hasonló nagy érdeklődés övezte július 22-én, kedden tartott szurkolói ankétunkat, amelyen a klub képviselői közül öten, Séllei Árpád ügyvezető, Fórizs Sándor sportigazgató, Feczkó Tamás vezetőedző, Kungli Dávid sajtófőnök és Hangya Szilveszter, az első csapat kapitánya vett részt nagyjából 150 Honvéd-szurkoló társaságában.
Az ankét tárgya a mögöttünk hagyott szűk, féléves időszak volt, kiemelten beleértve a keret nyári változásait, illetve a tavaszi félévet.
"Úgy gondolom, hogy a tavaszi célkitűzéseket teljes mértékben megvalósítottuk. Tomi (Feczkó Tamás – a szerk.) jóslata kicsit pozitívabb volt, mint az enyém, végül neki lett igaza, miszerint a csapat az első háromban fog végezni a tavaszi tabellán, A szezon végi eredménnyel azonban nem voltunk elégedettek. Sikerült kialakítanunk egy egységes jó csapatot, ami köszönhető Feczkó Tomi vezetésével a szakmai stábnak. Így kell kinéznie egy öltözőnek, mindenki tud a másikért küzdeni és azt gondolom, hogy a következő szezonban ez a csapat sikeres lehet" – kezdte az értékelést sportigazgatónk, aki az átigazolások hátteréről is szót ejtett.
"Véleményem szerint erősödött a csapatunk ezekkel az igazolásokkal. Érkezett két védő, Kállai Kevin szerződtetésére Bévárdi Zsombor távozása miatt nagy szükség volt, mindemellett kellett egy játékos, aki – amennyiben csapatkapitányunknak problémája van – megfelelően tudja pótolni Hangya Szilvesztert. Nagy előny lehet a számunkra, hogy ez a csapat fél éve együtt játszik. Nem sok ilyen csapat van a mezőnyben, amelynél ennyire egyben maradt a mag. Mindemellett az új játékosok is remekül integrálódtak a csapategységbe. Nagyon fontos volt számomra, hogy olyanok kerüljenek hozzánk, akik itt szeretnének futballozni és emberileg is megfelelnek a mércénknek. Nagyon jó szellemiségű játékosok érkeztek. Erősebbek vagyunk, mint tavaly márciusban. Azon dolgozunk, hogy minél jobb eredményt érjünk el, szeretnénk örömet okozni a szurkolóinknak. A labdarúgásban sok tényező van, kijelenteni és biztosra venni dolgokat azonban nem lehet."
Feczkó Tamás megköszönte a februári bizalmat, illetve a tavaszi támogatását a szurkolóknak, majd a célkitűzésekről is szót ejtett.
"Ez csak az első lépés volt, amit megtettünk veletek közösen. A csapat már alig várja, hogy hétfőn kezdetét vegye a szezon. Szeretnénk, ha azt a dinamikát és sok közös ünneplést, amit átéltünk tavasszal. Nagyon kellett a támogatásotok ahhoz, hogy sikeresek tudjunk maradni a bajnokság végéig. Februárban azt mondtam, hogy maximum nyolcadik helyen végzünk. Azt gondolom, hogy a Vasassal, a Vidivel, a Kecskeméttel, a Mezőkövesddel és a Szegeddel és a Szentlőrinccel egyértelműen számolni kell, és mindig van egy meglepetéscsapat is. Azt szeretném, ha az utolsó hazai, Vasas elleni mérkőzés számunkra bírna téttel."
"A vezetőség hiányposztokra igazolt a nyáron. A játékosaink tudják, hogy mekkora felelőséggel jár, ha felveszik a Honvéd-mezt. Minőségileg erősödött a keret. Azok a játékosok, akik az elmúlt időszakban érkeztek, fizikálisan még nincsenek azon a szinten, mint a többiek, akikkel együtt dolgozunk. Nagyon nagy erősségeink lesznek."
Hangya Szilveszter – immáron hivatalosan – csapatkapitányként kapta meg a szót.
"Küzdöttünk egymásért, ehhez ti is kellettetek. Óriási érzés volt számunkra, hogy hétről hétre ennyien elkísértetek minket a hazai és az idegenbeli meccsekre egyaránt. Ezt többször is kiemeltem a csapatnak a bemelegítések után. Hazai pályán játszottuk az összes idegenbeli mérkőzésünket. Ez a hozzáállás most is minimumként várható el tőlünk. Ebben a idényben azonban már nem fogunk egy félszezonnyi előnyt adni az ellenfeleinknek. Már a Videoton ellen meg szeretnénk mutatni, hogy miért fogunk harcolni és hogy világosak legyenek mindenki számára a céljaink. Küzdeni fogunk a csapatért, értetek szurkolókért és azért, hogy visszakerüljünk az első osztályba" – zárta gondolatait 31 éves védőnk.
Ügyvezetőnk, Séllei Árpád a klub fejlődési pályáját és potenciálját emelte ki.
"A jövőképünk nagyon biztató. Minden szinten sikerült változást elérnünk. Komoly szakmai munka folyik, sok jó játékosunk van az utánpótlásban is."
A jelenlévőket leginkább a 2025-26-os szezonra vonatkozó célkitűzések, illetve a felkészülési mérkőzések zárt kapussá tétele foglalkoztatta, erre irányult az első kérdések egyike. Sportigazgatónk utóbbi témakör esetében az Akadémia szűk befogadóképességét, illetve a Bozsik Aréna bérlésének anyagi vonzatait jelölte meg elsődleges okként, ugyanakkor kiemelte, hogy online platformjainkon élőben lehetett követni az összecsapásokat.
Az ankéton ezen felül szó esett a felkészülés során kevesebb mérkőzést játszó játékosokról, a sérüléssel bajlódó Kántor Kevinről, új igazolásainkról, Gyurcsó Ádámról és Kállai Kevinről és a fiatal szabály hatásairól, továbbá az MLSZ új fegyelmi szabályozásáról is.
Mint ismert, a szövetség zéró toleranciát hirdetett a rasszista, diszkrimatív megnyilvánulások, így a 'cigányozás' esetében is. A hétvégén rajtoló bajnokságban a korábbinál is szigorúbb büntetésre számíthatnak azok a klubok, amelyek szurkolói rasszista, diszkriminatív szabálysértést követnek el a mérkőzésen. Szabálysértés esetén a fegyelmi bizottság szektorbezárással, majd zárt kapus büntetéssel is szankcionálhatja a klubokat. A fegyelmi határozat szerint tilos megsérteni 'egy ország, egy személy vagy egy embercsoport méltóságát vagy integritását faj, bőrszín, népcsoport, nemzetiség, társadalmi származás, nem, fogyatékosság, szexuális orientáció, nyelv, vallás, politikai vagy bármilyen más vélemény, gazdagság, születés alapján'.
Szurkolói ankétunkat itt nézhetitek vissza:




