Folytatódik a Paks-trilógia, hiszen a szerdai kupanegyeddöntő első mérkőzése után szombaton bajnokit játszunk a Tolna megyei városban, szerdán pedig következik a Magyar Kupa-párharc (szegedi) visszavágója, és mindkét találkozó belépői elérhetőek már.
A szombati bajnokira a felnőtteknek szóló belépők elővételben 1200, a helyszínen 1400, míg a diák- nyugdíjasjegyek 800, illetve 1000 forintba kerülnek, 6 év alatt pedig ingyenes a belépés. A vendégpénztár és a stadion kapui a mérkőzés előtt két órával, 15:00 órakor nyitnak.
Fontos információ, hogy – mint arról már beszámoltunk – a március 11-én 18:00 órától sorra kerülő kupavisszavágóra ingyenes a belépés, ehhez szurkolóinknak az interneten, személyes elővétellel, illetve a helyszínen nulla forintos – úgynevezett 100 százalékos kedvezményt biztosító – belépőt kell váltaniuk, és ennek birtokában jöhetnek be a mérkőzésre. A mérkőzés nem kiemelt kockázatú, ezért nincs szükség személyes adatok megadására a jegyek igényléséhez.
Ami pedig a bérleteseket illeti, őket arra kérjük, hogy a beléptetőkapuknál mutassák be a bérletüket és ott kapják meg a belépőjüket.
A találkozóra a Budapest Honvéd a Kispesti Labdarúgásért Támogató Egyesületen keresztül ingyenes buszokat indít a találkozóra, amelyre a szokott módon, a Kispesti Futball Házban, az ontourkispest@gmail.com címen (az utazók nevének feltüntetésével), illetve a +36 30 204 6926-os telefonszámon lehet jelentkezni.





