Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Jó érzés hazatérni”

„Jó érzés hazatérni”

Klub

Megjelenés: 2023. 01. 04. 13:21Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

A győri kölcsönjátékot követően csatlakozik az első csapatunkhoz a korosztályos válogatott védőnk

Fél évnyi kölcsönjátékot követően visszahívtuk Kispestre Benczenleitner Barnát. Fiatal baloldali szélső védőnk impozáns győri időszakkal a háta mögött immár az első csapattal készül, tapasztalatairól kérdeztük őt.

„Vegyes érzések kavarognak bennem hiszen az akadémia az otthonom, így jó érzés hazatérni, viszont emellett érzem, hogy most bizonyítanom kell az előttünk álló időszakban – kezdte Benczenleitner Barna. – Őszintén várom, hogy játszhassak itt is minél többet, a győri kitérő csak megerősített, mint játékost.”

Valóban megerősítette, hiszen az idénykezdetig (a siófoki kooperációnak köszönhetően) négy NB II-es találkozó mellett az NB III-ban szerepelt (második csapatunkban 53 meccsen gyűjthetett fontos tapasztalatot a felnőttfutballról), de ezt követően stabil kezdővé vált a másodosztályban. Az ETO-ban 18 tétmeccsen két-két góllal és gólpasszal is segítette társait és csapatát, szinte végigjátszva az őszi idényt.

„Bennem volt a gondolat, hogy esetleg téltől számíthat rám a Honvéd, de nem hagytam, hogy ez befolyásoljon és Győrben is a maximumot próbáltam nyújtani. Nagyon jól éreztem magam, hiszen egy fiatal, jó társaság tagja voltam, de ez a mostani egy teljesen más szint és egy más közeg, ahol szeretném megvetni a lábamat” – vélekedett fiatal hátvédünk.

Az NB III-hoz képest már az ETO-ban játszani is nagy ugrás volt, de Benczenleitner hangsúlyozta, hogy az edzéseken, a meccseken folyamatosan tud fejlődni. Ha a fél évvel korábbi önmagára tekint, a játék rengeteg aspektusában előre tudott lépni.

„A futóteljesítményem tekintetében, technikai készségek és a csapatjáték szintjén tudtam a leginkább fejlődni, a Honvédban is a célom, hogy gólokkal és gólpasszokkal segítsem a csapatot, miközben a védőmunkát is fejleszteni kell. Előrefele mozgok a legösztönösebben, otthon érzem magam a támadások során, de a védekezésre is figyelni kell, minden szegmensben fejlődni akarok. Most a védőmunka az, amiben még nagyobbat szeretnék előrelépni és ezáltal a csapat még hasznosabb tagjává válni” – zárta visszatekintőjét 19 éves balbekkünk.

2023. 01. 04. 13:21Klub

Kapcsolódó hírek

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub