Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Jobban kell koncentrálni

Jobban kell koncentrálni

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

László Dávid szerint döntő lehet az ESMTK ellen, ki akarja jobban a győzelmet

A Kozármisleny elleni mérkőzésen megszakadt második csapatunk öt meccs óta tartó veretlenségi szériája az NB III-as bajnokságban, a 3–0-s vereség azonban László Dávid szerint csak még nagyobb erőbedobásra sarkallja a társaságot a következő megméretéseken.

„Szerintem egy nagyon jó mérkőzést játszottunk vasárnap, igaz, ez eredményben nem mutatkozott meg – tekintett vissza László Dávid a legutóbbi megméretésre. – Az első félidőben szenzációs játékot játszottunk, de a második félidőben egy kicsit összeestünk. Figyelnünk kell a befejezésekre, jobban kell koncentrálnunk a védekezésre. Mindenkinek rosszul esett ez a háromgólos vereség, már csak ezért is nagyon várjuk a következő meccset.”

Már szerdán lehetősége lesz javítania a kispestieknek, hiszen – bár a hétvégi Magyar Kupa-forduló miatt rövid szünetre vonul az NB III-as bajnokság – a 6. fordulóból elhalasztott mérkőzést pótolnia kell a Honvédnak. Bár nem telt el sok idő a legutóbbi találkozó óta, a 18 éves támadónk szerint kellőképpen felkészültek a következő kihívásra.

„Sok meccs van már a lábunkban és még sok is lesz, ez egy kicsit nehéz időszak, de erre természetesen nem foghatunk semmit – mondta László Dávid. – Utol kell érnünk a többieket és jó lenne, ha az elhalasztott meccseinket győzelemmel tudnánk zárni, mert akkor akár a top nyolcba is kerülhetünk a tabellán. Szerintem az egész csapat nevében beszélhetek, hogy jó állapotban vagyunk, jól sikerült a regenerációnk is.”

A Honvéd szerdai ellenfele a 8. helyet foglalja el az NB III Közép csoportjának tabelláján, 9 lejátszott mérkőzésből 4 győzelem, 2 döntetlen és 3 vereség áll a csapat mögött. Mieinknek 8 találkozó után épp 3 pont a hátránya az ESMTK mögött, s egyértelmű céljuk, hogy szerda délután ledolgozzák ezt a különbséget.

„Az ESMTK egy nagyon jól futballozó csapat, amennyit láttunk eddig belőlük, azt gondolom, jól vannak összerakva védekezésben, próbálnak gyors játékot játszani – árulta el a szerdai riválisról László Dávid. – Nekik is sok meccs van már a lábukban. Szerintem nagyon jó mérkőzés lesz, az dönthet majd, hogy melyik csapat akarja jobban megnyerni a mérkőzést. Az pedig egyértelmű, hogy mi nagyon akarjuk.”


NB III, KÖZÉP CSOPORT, A 6. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS

Budapest Honvéd II–ESMTK

Szeptember 16., szerda, 16:00

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Horváth Patrik (Nagy A., Bőhm Á.)

Felhívjuk a vendégszurkolók figyelmét, hogy a vendégpénztár ezúttal zárt lesz, a vendégszektorba érvényes belépőkhöz az ESMTK technikai vezetőjénél lehet hozzájutni.

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub