Az OTP Bank Liga 26. fordulójában a Paksot fogadjuk, az eddigi 19 hazai meccsen 10 kispesti siker született, ezek közül most idézzünk fel három emlékezetes mérkőzést.
CÍMERAVATÓ GYŐZELEM
2008.03.15.: Budapest Honvéd–Paksi FC 2–1
Rendhagyó módon indult a mérkőzés, a kezdőrúgás előtt George F. Hemingway, a Budapest Honvéd tulajdonosa és Gajda Péter, Kispest polgármestere bemutatta a klub új címerét. A Honvéd jól kezdett, a 9. percben Abraham remekül gurított középre, Dobos okosan elengedte a labdát, amely így ziccerben találta Zsolnait, aki 10 méterről a jobb felső sarokba lőtt, 1–0. A 21. percben a vendégek váratlanul Éger révén kiegyenlítettek, 1–1.
A Honvéd egyre jobban fokozta az iramot, ami a 68. percben vezetett eredményre, előbb Vincze Zoltán kapáslövését védte bravúrral Kovács Attila, a kipattanót Genito lőtte kapura, az Éger testén megpattanó labda a kapu bal oldalába hullott, 2–1.
Honvéd: Borel – Adewunmi, Filó, Smiljanic, Vincze Z. – Berdó, Genito, Bárányos, Dobos – Abraham, Zsolnai.
Vezetőedző: Supka Attila
GYŐZTES ELSŐ FÉLIDŐ
2017.04.15.: Budapest Honvéd–Paksi FC 2–0
A Bp. Honvéd 14. bajnoki címe felé menetelt, minden pontnak nagy jelentősége volt. Marco Rossi együttese ennek megfelelően már a meccs elején támadólag lépett fel. A 18. perc hozta a kispestiek vezető gólját. Eppel ment el remekül a jobb oldalon, indította az üresbe futó Lanzafamét, az olasz légiósunk a 16-os vonalánál cselezgetett, majd átívelt a hosszú oldalra Eppelhez, aki 4 méterről a hálóba bólintott, 1–0.
A 39. percben szépségdíjas találattal növelte előnyét a Honvéd. Egy kifejelt labdát Zsótér 25 méterről, kapásból bombázta a hálóba, 2–0. A második félidő már nem hozott olyan sok Honvéd-helyzetet, de az első félidei játékunkkal megérdemelten nyertünk a tolnaiak ellen.
Honvéd: Gróf – Lovric, Kamber, Bobál – King Gazdag (Koszta, 67.), Hidi (csk), Zsótér, Holender (Nagy, 74.) – Eppel, Lanzafame (Balázs, 84.).
Vezetőedző: Marco Rossi
GYŐZELMET ÉRT AZ ELSŐ GÓL
2019.11.23.: Budapest Honvéd FC–Paksi FC 2–1 (0–0)
A Bozsik Stadion építése miatt csapatunk az Új Hidegkuti Stadionban fogadta a Paksi FC-t. A vendégeknél a menesztett Tomislav Sivic helyett ideiglenesen Osztermájer Gábor irányította a csapatot. A Honvédnál az előző fordulóban kiállított Giuseppe Sannino a lelátón foglalt helyett, míg a nyáron a riválistól érkező Kesztyűs Barna szokatlan szerepkörben, jobb oldali védőként szerepelt. A kezdőrúgást az ötvenedik születésnapját ünneplő Bánfi János végezte el.
Óvatosan kezdtek a csapatok, mindkét védelem jó zárt, így 0–0-val fordultak a felek, mígnem a 72. percben szinte a semmiből szerzett vezetést a Paks Böde Dániel révén. Még a nézők bosszankodtak a bekapott gólon, amikor a Honvéd már két perc múlva egyenlített. Kálnoki-Kis Dávid lerántása miatt tizenegyeshez jutottak a piros-feketék, amelyet Davide Lanzafame „panenkás” mozdulattal a kapu közepébe helyezett, támadónk pedig sorozatban ötödször volt eredményes a bajnokságban.
Az egyenlítés lendületet adott a csapatnak, és egy remek Lanzafame, Moutari, Gazdag akció végén az utóbbi középre kanalazta a labdát, a szemfüles Naser Aliji pedig a védője háta mögül kibújva a hálóba kotorta azt. A nyáron igazolt védő első NB I-es gólja a Honvéd győzelmét jelentette.
Honvéd: Tujvel – Batik (Kálnoki-Kis, 49.), Kamber, Lovric – Kesztyűs (Banó-Szabó, 91.), Vadócz, Nagy G., Gazdag, Aliji – Moutari (N'Gog, 85.), Lanzafame.
Vezetőedző: Giuseppe Sannino
Paks: Rácz – Osváth (Kulcsár, 67.), Lenzsér, Gévay, Fejes, Szabó – Windecker (Kecskés, 82.), Simon, Balogh – Böde, Hahn (Remili, 60.)
Megbízott vezetőedző: Osztermájer Gábor
HAZAI STATISZTIKA
19 mérkőzés
10 győzelem
8 döntetlen
1 vereség
29 lőtt gól
14 kapott gól
GÓLLÖVŐLISTA
Honvéd
5: Eppel Márton
2: Holender Filip, Nagy Dominik
A jelenlegi keretből hazai pályán Nagy Dominik (2), Hidi Patrik, Ivan Lovric, Zsótér Donát és Nenad Lukic szerzett gólt a Paks ellen.
Paks
2: Kiss Tamás, Böde Dániel, Vayer Gábor és Hahn János
LEGEK
Legtöbb néző: 2411 (2021)
Legnagyobb különbségű győzelem: 3–0 (2019)
Leghosszabb győzelmi sorozat: 7 meccs (2016–2019)





