Egygólos vendégsikert hozott a Budapest Honvéd utolsó felkészülési mérkőzése a cseh Banik Ostrava ellen. A győri főpróba után Mohamed Mezghrani szerint le kell vonni a tanulságokat a hibákból, hogy az augusztus 16-i bajnoki nyitányt győzelemmel vehesse a csapat.
„Nem volt könnyű az első félidő, borzasztó meleg volt, ilyen időben pedig elég nehéz azt a focit játszani, amit az edző vár tőlünk, a sok futással és presszinggel – mondta a találkozó után Mohamed Mezghrani. – Sok hibát vétettünk, sok eladott labdánk volt, ami a koncentráción múlt, de nem volt ez rossz meccs, a második félidőben szerintem jobbak is voltunk a cseheknél. Az ilyen szintű csapatok ellen viszont, ha hibázol, annak ára van, ez meg is mutatkozott a két kapott gólban. Visszanézzük majd a mérkőzést, hogy lássuk, pontosan mi az, ami nem működött, és kijavítsuk azokat a felcsúti bajnokiig. Az lesz ugyanis az igazán fontos meccs, hogy jól tudjuk elkezdeni a bajnokságot!”
Belga-algériai védőnk elárulta, a felkészülés végéhez érve jó formában érzi magát, s a korábbi sérülését már teljesen maga mögött tudhatja. Mint mondja, ebben sokat segített, hogy sok játéklehetőséget kapott az elmúlt időszakban és az is, hogy nagyon jól érzi magát a csapatban, s már alig várja, hogy elrajtoljon a bajnokság.
„Az előttünk álló héten a regenerációra kell helyeznünk a hangsúlyt és el kell végeznünk az utolsó simításokat – összegezte a rajt előtti utolsó napok feladatait Mohamed Mezghrani. – A felkészülésünk szerintem jól sikerült. Sok változás történt a nyáron, de nagyon jó csapatunk van, az edzőtábor is remek volt, össze tudtunk szokni a társakkal. Jó a hangulat a csapaton belül, ami szerintem nagyon fontos. Most már csak koncentrálnunk kell, véghezvinni, amit az edző kér tőlünk, mert ha vissza tudjuk azt adni a pályán, akkor szerintem nehezen legyőzhető csapat lesz belőlünk.”





