Az előző bajnokságban hiába vezettük a tabellát, a koronavírus elorozta a Honvéd elől a bajnoki címet. A cél az új szezonban is a dobogó legfelső foka, ennek megfelelően erősített a csapat. Két újonccal és egy „újrakezdővel” rajtoltak az öregfiúk: a kapuban Gendur Lászlóval, a középpályán Pisont Istvánnal léptünk pályára, de idevehetjük Bárányos Zsoltot is, aki másfél év kihagyás után szerepelt újra a Honvédban.
Első mérkőzésén, a BVSC ellen, a Honvéd BK azonnal magához ragadta a kezdeményezést, szinte csak a vendégek térfelén folyt a játék. Válogatottakkal telitűzdelt középpályánk (Kovács Béla 1, Pisont 31, Bárányos 6 meccsen szerepelt a nemzeti csapatban) sorra dolgozta ki a helyzeteket, csak idő kérdése volt, mikor sikerül feltörni a zuglóiak betonvédelmét. A 24. percben tűzijátékot rendeztek a mieink a BVSC kapuja előtt, Pisont remekül gurította vissza a labdát a kaputól 15 méterre lévő Bárányos elé, aki futtából lőtt, de Nagy Gyula lábbal mentett, s bár a labda újra a tar középpályás elé került, Bárányos második lövését is védte a kapus. Fél perc sem telt bele és a nagyszerűen védő zuglói kapus is megadta magát, Pisont remek labdával hozta helyzetbe Fülöp Lajost, aki 13 méterről lőtt a kapuba, 1–0.
Az első zuglói helyzetet a lesre játszó védőink hozták össze, de Gendur bravúrosan hárította a próbálkozást. A 37. percben újra a BVSC kapujában táncolt a labda, Bábik jobb oldali beadására Tóth Csaba ugrott a legmagasabbra és 5 méterről a kapu jobb oldalába fejelt, 2–0.
A második félidőben Máj helyett Trembulyák, Budovinszky helyett Zana folytatta a játékot. A BVSC erősen kezdett, néhány percig beszorították a mieinket és bizony Gendurnak bravúrt is be kellett mutatnia, hogy megőrizze a góltól a kapunkat. Szerencsére a mieink hamar kijöttek a szorításból és újra mi irányítottuk a játékot. Pisont labdái élményszámba mentek, legszebb napjaira emlékeztetően osztogatott. Az 58. percben a kisebb sérüléssel bajlódó Bárányos helyére Plókai Attila érkezett. Sokat támadtunk, helyzetekig is eljutottunk, de néha meghaltunk a szépségben, mert addig cifráztuk, amíg a vendégek felszabadítottak. A zuglóiak a 69. percig bírták, ekkor egy bal oldali szögletet követően Fülöp 7 méterre a bal sarokba lőtt, 3–0. Az utolsó percben a sors megadta a vendégeknek a lehetőséget a szépítésre, de Gendurnak ezen a meccsen nem lehetett gólt lőni.
A legnagyobb riválisok közül a Ferencváros még nem játszott, az MTK pedig alaposan megszórta a Budafokot (10–0). A mieink legközelebb augusztus 31-én, hétfőn 19 órakor a Promontor utcában lépnek pályára Budafoki LC ellen.
Öregfiúk, I. osztály, 1. forduló
Honvéd BKE–BVSC-Zugló 3–0 (2–0)
Budapest, Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
Vezette: Szuhodovszki Dávid (Gendur Á., Koczák R.)
Gólszerző: Fülöp (24., 69.), Tóth Cs. (37.)
Honvéd: Gendur – Bábik, Budovinszky (Zana, 41.), Filó, Hungler, Bárányos (Plókai, 58.), Pisont, Kovács B., Máj (Trembulyák, 41.), Fülöp, Tóth Cs.





