Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Júniusi hajrá

Júniusi hajrá

Klub

Megjelenés: 2021. 06. 01. 13:46Olvasási idő: 1 perc

Heti program – az U17-es csapatunkra két meccs is vár a héten

Az első után a második csapatunk is befejezte a szezont, s a jól megérdemelt pihenőjét tölti az együttes, pontosabban egy része, hiszen a Felnőttprogramban szereplők a saját korosztályukban is meccselhetnek a héten, tekintve, hogy a korosztályos bajnokság küzdelmei még nem értek véget.

Az U17-es csapatunk kettő, az U19-es, a már bajnok U16-os és az U15-ös gárdánk pedig egy-egy (elhalasztott) mérkőzést játszik a héten, sőt a fiatalokra még a következő héten is vár majd megméretés.

Szezonzáró bajnokira készül viszont az öregfiúk-csapatunk, amely az Issimót fogadja a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban, s ekkor dől majd el, hogy a Ferencváros (47 pont), Honvéd (46), MTK (45) hármas milyen sorrendben állhat fel a dobogóra.


A BUDAPEST HONVÉD MÉRKŐZÉSEI A HÉTEN

2021. június 2., szerda

U17-es bajnokság, A-csoport, a 8. fordulóból elhalasztott mérkőzés

Mol Fehérvár FC–Budapest Honvéd-MFA

Székesfehérvár, MOL Aréna Sóstó 14:00

U16-os bajnokság, A-csoport, a 7. fordulóból elhalasztott mérkőzés

MTK Budapest–Budapest Honvéd-MFA

Lantos Mihály Sportközpont, 10:00


2021. június 5., szombat

U19-es bajnokság, A-csoport, az 5. fordulóból elhalasztott mérkőzés

Vasas Kubala Akadémia–Budapest Honvéd-MFA

Vasas Sporttelep, 10:00

U17-es bajnokság, A-csoport, a 12. fordulóból elhalasztott mérkőzés

DVTK–Budapest Honvéd-MFA

Miskolc, DVTK edzőközpont, 12:§0

U15-ös bajnokság, a 24. fordulóból elhalasztott mérkőzés

Budapest Honvéd-MFA–MTK

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 10:00


2021. június 7., hétfő

Öregfiúk-bajnokság, 22. (utolsó) forduló

Honvéd BKE–Issimo SE

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 19:30

2021. 06. 01. 13:46Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub