Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Katar az ötvenhetedik

Katar az ötvenhetedik

Klub

Megjelenés: 2023. 07. 24. 13:31Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Heti Honvéd – Közel hatszáz külföldi csapat ellen játszott eddig a Budapest Honvéd

Számok

2
Kovács Nikolasz, az idei felkészülési meccseken két gólt szerzett (BVSC, Al-Rayyan). Rajta kívül Kerezsi Zalán és Kocsis Dominik is kétszer talált az ellenfelek hálójába.

57
Csapatunk a Al-Rayyan SC ellen játszotta utolsó nyári felkészülési meccsét. A katari klub az 57. ország, melynek együttesével nemzetközi mérkőzést játszott a Bp. Honvéd (Kispest). 

67
Ivan Lovric a 67. nemzetközi felkészülési mérkőzésén lépett pályára a Honvéd színeiben.

594
A katari Al-Rayyan SE volt a Budapest Honvéd (Kispest) 594. külföldi ellenfele. Az első találkozóra 1912-ben került sor, a KAC a ma már cseh, de akkor még osztrák Brünn gárdájával találkozott, s 2–1-re nyertünk.

A hét mondása
Fehér Péter szakmai igazgató gondolatai az akadémiai évnyitóján: „Ha heti egyszer rosszul edzel, akkor az éves szinten legalább negyven rossz edzés. Amennyiben ezt öt éves intervallumban figyeljük, összesen kétszáz edzésen teljesítettél rosszul, így nagyjából egy évvel leszel lemaradva azoktól, akik rendesen dolgoztak.“

Ez történt a héten (július 24–30.):

100 éve:
A Kispesti AC Lengyelországban túrázó csapata Lembergben két nap alatt kétszer is megmérkőzött a Pogon csapatával. Mindkét napon döntetlen eredmény született (1–1 és 2–2). A Kispest csapatában az amatőrséget visszanyert Buday és Blasnik is játszott.

50 éve:
1973. július 28-án, Kunhegyesen 3000 néző előtt a Bp. Honvéd 13–1-re nyert a helyi Spartacus ellen. A kispesti gólokat Kozma (6), Szűcs (2), Kocsis (2), Pintér (2) és Morgós szerezték.

25 éve:
Hahn Árpáddal egy éves szerződést kötött a Kispest-HFC.

Születésnapok

Július 25: 
– 37 éve ezen a napon született a Budapest Honvéddal kétszeres Magyar Kupa-győztes elefántcsontparti Abraham Guie Guie Gneki.

 – Ma ünnepli 24. születésnapját a Magyar Futball Akadémián nevelkedett Banó-Szabó Bence, aki a Honvéddal 2020-ban Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett.   

Július 26:  
– 57 évvel ezelőtt született Duró József a Kispest-Honvéd bajnok és kupagyőztes, válogatott labdarúgója, aki tavaly hunyt el.

Július 27.: 
– 29 éve született Holender Filip, aki a Honvéddal bajnok és gólkirály is volt. 

Július 29:
– 65 éve látta meg a napvilágot a második kispesti aranycsapat oszlopos tagja Garaba Imre. A válogatott védő számtalan sikere mellett négy bajnoki címet és egy Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett a Bp. Honvéddal.

Július 30:
— Ma lenne 81 éves Nagy György, aki két bajnoki ezüstérem mellett 1964-ben kupagyőzelmet ünnepelhetett a Bp. Honvéddal.

Elhunytak

Július 25:    
–  97 éve ezen a napon halt meg Norik Géza, aki tagja volt az 1919/1920-as bajnokságban ezüstérmet nyert kispesti csapatnak. 

Július 29:    
–  59 éve hunyt el Jurcsó Gusztáv, aki az 1920-ban bajnoki ezüstérmet nyert csapat jobbhátvédje volt.

Csapataink eredményei:

Első csapat: Budapest Honvéd–Al-Rayyan SC (katari) 1–2

Második csapat: Budapest Honvéd II–Wolverhampton Wanderers U21 (angol) 0–4
Budapest Honvéd II–Wolverhampton Wanderers U19 (angol) 0–2
Budapest Honvéd II–III. Kerületi TVE 0–4

2023. 07. 24. 13:31Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub