Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kecskemét után Debrecen

Kecskemét után Debrecen

Mérkőzések

Megjelenés: 2023. 05. 08. 15:08Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Heti program – az U15 a Bozsik Arénában, első csapatunk pedig a Nagyerdei Stadionban lép pályára

Első keretünk idegenbeli meccse ellenére sem lesz a héten üres a Bozsik Aréna, hiszen az U15 lép pályára a stadionban, sőt pont Bogdánfi Márton fiai indítják a kispest futballhetet kedden 13:00-kor a Vasas ellen.

Legközelebb pénteken játszik csapatunk, akkor szintén 13 órakor az U16-os fiatalok utaznak Újpestre, majd este női együttesünk látogat Angyalföldre.

Szombaton három korosztályunk is délelőtt 10 órakor indítja útnak a labdát, hiszen az U14 és az U15 a Népligetbe látogat, hogy a Fradival csapjon össze, míg a Pinezits Máté vezette U19 Felcsúton mérkőzik meg a PAFC gárdájával.

A napot a Kecskemét ellen bravúrgyőzelmet ünneplő NB I-esek zárják, ők Debrecenben lépnek pályára délután öt órakor. A hetet vasárnap az Újpest ellen fordító NB III-as csapatunk koronázza meg, amely a Cegléd vendége lesz.

A BUDAPEST HONVÉD MÉRKŐZÉSEI A HÉTEN

2023. május 9., kedd

U15, Kiemelt csoport, 19. forduló
Budapest Honvéd MFA–Vasas Kubala Akadémia
Bozsik Aréna, 13:00

2023. május 12., péntek

U16, B-csoport, 11. forduló
Újpest FC–Budapest Honvéd-MFA
Újpest Labdarúgó Sportcentruma, 13:00

Női NB II, Keleti csoport, 19. forduló
Vasas Kubala Akadémia–Budapest Honvéd FC
Vasas Sporttelep, 19:30

2023. május 13., szombat

U14, Kiemelt csoport, 25. forduló
Ferencvárosi TC–Budapest Honvéd-MFA
Népligeti Sportcentrum, 10:00

U15, Kiemelt csoport, 20. forduló
Ferencvárosi TC–Budapest Honvéd-MFA
Népligeti Sportcentrum, 10:00

U19, A-csoport,11. forduló
PAFC–Budapest Honvéd-MFA
Felcsút, Pancho Aréna, 10:00

OTP Bank Liga, 31. forduló
Debreceni VSC–Budapest Honvéd FC
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 17:00

2023, május 14., vasárnap

NB III, Közép csoport, 37. forduló
Ceglédi VSE–Budapest Honvéd II
Cegléd, Zsengellér Gyula Sporttelep, 17:00

2023. 05. 08. 15:08Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub