Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kecskeméten ikszelt a második csapatunk

Kecskeméten ikszelt a második csapatunk

Mérkőzések

Megjelenés: 2023. 04. 05. 17:24Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Kétszer is hátrányból állt fel a Honvéd II

A Kecskemét második együtteséhez látogatott NB III-as csapatunk, ahol bepótolta a 29. fordulóból elhalasztott mérkőzését. Szamosi Tamás gárdája a (pályán lejátszott találkozók tekintetében) ötmeccses győzelmi sorozatát szerette volna folytatni, ami bár megszakadt, így sem maradtunk pont nélkül, hiszen 2–2-es döntetlent játszottak a Bács-Kiskun vármegyeiekkel.

Nem alakult jól a mérkőzés eleje csapatunk számára, hiszen már a 10. percben hátrányba kerültünk, de hála Átrok Zalánnak sikerült kiegyenlítenünk újabb tíz perccel később, így 1–1 állással mehettek a szünetre a felek. A második játékrészben ismét hátrányból kellett felállnunk, a 69. percben Györgye Márk révén vezettek újfent a lila-fehérek, de mindössze hat percet kellett várni a második egyenlítésre. Ekkor Lovas Andor öngólja nullázta le a különbséget, az állás pedig nem is változott már a fennmaradó negyed órában.

Szamosi Tamás: – Örülünk nagyon, hogy nem szakadt meg a veretlenségi sorozatunk, hiszen rengeteget dolgozunk minden nap. Talán a legfontosabb az, hogy le tudtuk játszani a mérkőzést, mivel a keddi edzésen Menyhárt Barnabás megsérült, ami megviselte a srácokat. Innen is szeretnék neki a lehető leggyorsabb felépülést kívánni, reméljük hamarosan visszatér a csapatba!


NB III, KÖZÉP CSOPORT, 29 FORDULÓ
KECSKEMÉTI TE II–BUDAPEST HONVÉD FC II 2–2 (1–1)
Kecskemét, Műkertvárosi Sportcentrum

V: Lovas L. (Sinkovicz, Pogonyi)
G: Major (10.), Györgye (69.) ill. Átrok (20.), Lovas A. (75., öngól)

Kecskemét: Kersák – Grünvald, Hatvani, Major (Bellák, 88.), Győri (Horváth M., 78.), Lovas A. (Horváth Á., 78.), Bodor (Jászai-Deák, 78.), Győri, Szalai, Lovas Zs. (Györgye, 23.), Szamosi Cs.
Vezetőedző: Virágh Ferenc

Honvéd: Schrankó – Zrnic P., Zsigmond (Sebe, 62.), Polák, Fábiánkovits, Zrnic M. (Kulbachuk, 70.), Nagy Z., Feledy, Njamculovic (Benkő, a szünetben), Átrok (Zsótér, 70.), Kocsis G.
Vezetőedző: Szamosi Tamás

2023. 04. 05. 17:24Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia