Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kemény kezdés

Kemény kezdés

Klub

Megjelenés: 2021. 06. 22. 12:10Olvasási idő: 2 perc

Szendrei Norbert szerint nem kímélte a csapatot az edzői stáb a felkészülés első hetében

Aki figyelemmel követi Instagram-oldalunkat is, már találkozhatott Szendrei Norbert szezonértékelőjével (de a kiemelt sztorik között vissza is tudjátok nézni!), ahol fiatal középpályásunk már három héttel ezelőtt is arról beszélt, mennyire várja, hogy elkezdődjön a felkészülés a következő idényre. Erről pedig az első dolgos hét után sem vélekedik másként, annak ellenére sem, hogy megterhelő napokon van túl a Honvéd első csapata.

„Ahhoz képest, hogy csak egy rávezető hét volt, elég kemény napokon vagyunk túl – mondta kissé fáradt mosollyal Szendrei Norbert. – Nem volt egyszerű dolgunk, de jó volt újra a társakkal lenni és szerintem jól is sikerültek az elmúlt napok. A közös kezdés előtt már volt két hét egyéni munka, szóval nem volt teljesen váratlan a terhelés, nem is volt hirtelen izomlázunk, de azért rendesen megdolgoztattak bennünket. A két új érkező is hamar beilleszkedett, mindketten pozitív srácok. Szapival (Szappanos Péter – a szerk.) már valamennyire ismertük egymást, hiszen játszottunk már egymás ellen, például a kupadöntőben, amiről mondjuk neki nincs sok pozitív emléke.”


Korosztályos válogatott középpályásunk nem bánja, hogy kemény munkával indult a felkészülés, mint mondja, bőven elég volt az a két hét, amit teljes pihenéssel tölthetett, s úgy érzi, kellőképpen feltöltődött ezalatt, az otthoni tréningek alatt pedig már érezte, hogy hiányzik a labda. 

„Biztos vagyok benne, hogy ez a hét sem lesz könnyű, de szombaton már végre lesz edzőmeccsünk is, nagyon várom már, hogy újra pályára lépjünk – árulta el Szendrei Norbert. – Jó volt, hogy kemény edzésekkel teltek az első napok, de jó lesz újra meccset is játszani. Hosszú volt a szünet, mindenkinek hiányzik már a meccsritmus, a mérkőzés előtti készülődés, na és maga a játék.”

Szendrei Norbert hozzátette, hogy a délelőtti melegben biztos nehéz lesz focizni, pláne, hogy több mint egy hónapja nem játszott meccset a csapat, de azt várja, hogy domináljanak a pályán és győzelemmel kezdjék meg az edzőmeccsek sorozatát az Ajka ellen. Az első pályára lépésnél pedig a felkészülés utolsó megmérettetését várja csak még inkább, nem véletlenül.

„Amikor előre tekintek, egyelőre a Villarreal elleni meccs jár a fejemben, azt kifejezetten várom, függetlenül attól, hogy én már játszottam egyszer az új stadionban – mondta Szendrei Norbert, aki a Románia elleni U21-es Eb-mérkőzésen már „lemeózhatta” a Bozsik Arénát. – Sőt, talán pont ezért várom ennyire, mert nagyon jó élmény volt, arról nem is beszélve, hogy ilyen komoly csapat ellen léphetünk pályára, a szurkolóink előtt. Biztos fantasztikus lesz, nagyon várom, utána pedig jöhet a bajnokság.”

2021. 06. 22. 12:10Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub