Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Készen kell állni

Készen kell állni

Klub

Megjelenés: 2022. 06. 01. 13:44Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Fotógaléria – Szappanos Péter az angol, a német és az olasz válogatott ellen készülhet a nemzeti csapat tagjaként

Mindössze egy hét pihenő jutott a bajnoki idényt követően Szappanos Péternek, akinek a múlt héten már Telkiben volt jelenése, hiszen Marco Rossi szövetségi kapitány immár harmadszor postázott neki meghívót a nemzeti együttes keretébe, így pedig talán ki lehet bírni a rövidebb szünetet, s természetesen kapusunk sem panaszkodik emiatt. Sőt, ahogy korábban is mondta, már az is hatalmas megtiszteltetés, hogy számít rá a kapitány a keret összeállításakor, kedden pedig először képviselhette (Sallai Roland társaságában) a magyar válogatottat a Teliben tartott, ilyenkor szokásos sajtótájékoztatón.

„Jelenleg az a feladatom, hogy minél jobban támogassam Gulácsi Pétert és Dibusz Dénest, de aki a keretben van, annak késznek kell állnia arra, hogy bármikor sor kerülhet a játékára, én is úgy készülök, hogy ha esélyt kapok, tudjak bizonyítani – hangsúlyozta Szappanos Péter. – Minden meccs előtt külön készülünk az ellenfeleink támadóiból, a pontrúgásokból, távoli lövéseikből, nincs ez másképp most sem, igyekszünk a lehető legalaposabban elemezni az ellenfelek játékát.“

A magyar válogatottra kemény meccsek várnak, hiszen a Nemzetek Ligája A-divíziójában szerepelünk, ahol 11 nap alatt négy találkozót kell megvívni, sorrendben itthon Anglia (június 4.), idegenben Olaszország (június 7.), itthon Németország (június 11.), majd végül idegenben Anglia (június 14.) ellenében.

A keddi gyakorlás sajtónyilvános részén mi is ott voltunk, így hoztunk nektek néhány fotót Szappanos Péterről, a galériát pedig a Facebook logójára kattintva nézhetitek meg.


2022. 06. 01. 13:44Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub