Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Két kapufa, két gól

Két kapufa, két gól

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

Éjszakai csontzene után sima győzelem az öregfiúk bajnokiján

Hétfőn a Goldball ’94. FC otthonában folytatták bajnoki szereplésüket az öregfiúk. A sérültek listája nem csökkent, sőt Zana Norberttel még nőtt is, de Szamosi Tamás és Orosz Ferenc csatasorba állítása bizakodásra adott okot. Jól kezdtük a meccset, a mieink sorra vezették a támadásokat, igaz, az adódó helyzetek rendre kimaradtak és a szerencse sem állt a mi oldalunkon. Máj Zoltán emelését például a gólvonalról vágta ki egy védő. Nem sokkal később Trembulyák, majd Lannert lőtt fölé jó helyzetben. A hazaiak meglehetősen defenzíven játszottak, Plókai Attilának annyira nem volt dolga, hogy akár a szomszédos büfébe is átsétálhatott volna egy kávéra. A nyomasztó fölény ellenére nem született gól az első félidőben.

A szünetben Szamosi Zoltán váltotta Orosz Ferencet. A második játékrészben hasonló volt a forgatókönyv, a kispesti fölény egyre nyomasztóbb volt, de a gól csak nem akart megszületni. Lannert Bence átemelése a háló helyett a felsőlécen landolt. Nem sokkal később Szamosi remek keresztlabdát adott Bárányosnak a jobb oldalra, középpályásunk futtából ellőtt labdája a jobb kapufán csattant. Az 51. percben aztán megtört a jég. Trembulyák megiramodott a bal oldalon, az ötösnél beforgatta ellenfelét, majd kilőtte a rövid alsó sarkot, 0–1. Azt gondoltuk, hogy a gól után a hazaiak kijönnek a sündisznóállásból, de nem így történt, helyette még nagyobb lett a csontzene, a kitörő Májt az 58. percben 20 méterre a kaputól lerántották, ám csak a sárga kártya került elő a bíró zsebéből. Ezután Erdei percei következtek, először 28 méterről, majd egy perc múlva 30 méterről célozta meg a Goldball kapuját, Kelemen kapus mindkétszer kitornázta a labdát. A 76. percben láttuk a mérkőzés legszebb jelenetét, a csereként beállt Szamosi Zoltán a jobb oldalon hajszálpontos keresztlabdát adott a felfutó Bárányosnak, aki futtából, 12 méterről kapásból a léc alá bombázott, 0–2. A góllal gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés, bár addig sem forgott veszélyben a Honvéd győzelme.

A tabellát továbbra is az egy meccsel többet játszó MTK vezeti 12 ponttal, mögötte a Pénzügyőr, Ferencváros és a Honvéd BK áll 9-9 ponttal.

A 6. forduló slágermérkőzése, a Honvéd–Ferencváros derbi szeptember 28-án, hétfőn 19:30-kor lesz a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban.

Öregfiúk, I. osztály, 5. forduló

Goldball 94’ FC–Honvéd BKE 0–2 (0–0)

Budapest, Goldball Park

V: Milavecz Péter (Dienes A., Hetes C.)

Gólszerzők: Trembulyák, Bárányos

Honvéd BK: Plókai – Máj, Hungler, Budovinszky, Erdei – Bábik, Bárányos, Lannert, Szamosi T. – Trembulyák, Orosz (Szamosi Z.)

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub