Két körrel a vége előtt még él a remény U19-es csapatunk számára, hogy a dobogós helyek valamelyikén végez. Takács László tanítványai a szintén dobogóra pályázó MTK-t fektették két vállra. Így bár a klubok közt három hely a különbség, mivel a mieink egy meccsel kevesebbet játszottak, még odaérhetnek az első háromba is. Hétvégén az utolsó előtti pozícióban tanyázó Paksot fogadják, majd a 8. DVSC-hez látogatnak. A 4. MTK a 2. FTC-vel meccsel az utolsó fordulóban.
Budapest Honvéd FC U19–MTK Budapest U19 2–1
G: Szelényi (12.), Alarishi (76.), illetve Urbán (36.).
Takács László, vezetőedző:
Jól kezdtük a találkozót, a széleken sikerült több alkalommal is megbontani az ellenfelünket, illetve letámadásból is tudtunk labdát szerezni, így megérdemelten szereztünk vezetést. Ezt követően az MTK irányította a játékot, az első ötösünk védekezése nem működött jól, könnyen ki tudtak minket passzolni, egy ilyen szituációból gólt is kaptunk. Az ellentámadásainkban benne volt a veszély, a félidő vége fele is adódtak lehetőségeink. A 2. félidőre a védekezésünket sikerült rendezni, nehezebben tudtak minket átjátszani. Átmenetből és pontrúgásokból megvoltak a helyzeteink, így újból átvettük a vezetést és a mérkőzés végéig meg is tudtuk ezt az előnyt tartani.
A PSK-n második helyen záró együttesünk ezúttal nem zárt sikeres hétvégét Felcsúton. A Vasas győzelmével, egy fordulóval a vége előtt már biztosan elsőként zár. A mieink a Kisvárdát fogadják a szezon utolsó meccsén.
PAFC U17–Budapest Honvéd FC U17 1–0
G: Fecso (82.).
Bogdánfi Márton, vezetőedző:
Először is gratulálok a Vasasnak a bajnoki címhez! A mérkőzésről csak annyit mondanék, hogy talán most játszottunk a legmeggyőzőbben a szezonban. Mezőnyfölényben voltunk és helyzeteket tekintve is felülmúltuk a PAFC-ot, de ez sajnos eredményben nem mutatkozott meg.
Hétközi meccset játszott az U16, amely könnyed győzelmet aratott a dobogóért küzdő Debrecen ellen szerdán. Ezzel pedig továbbra is éllovas, igaz, a Vasas Kubala Akadémia ugyanannyi pontot gyűjtött az eddigi húsz fordulóban. Petrók Viktor csapata a PMFC-hez látogat, hogy aztán a zárókörben a PAFC-ot fogadja.
Budapest Honvéd FC U16–DVSC U16 3–0
G: Somogyi (6., 29.), Bokor (80.).
Magabiztos győzelmével előzött az U15. Körtvélyesi István együttese Gödöllőn tudott diadalmaskodni. Ezzel továbbra is harcban van a 4. helyért. A következő fordulóban a 9. helyen álló Kisvárdát fogadjuk.
Gödöllői SK U15–Budapest Honvéd FC U15 0–3
G: Vérten (27.), Solymos (53.), Kardos (60.).
U14-eseink egy helyet visszaestek a tabellán, miután az Illés Akadémia meglepetésre nyerni tudott a Győr ellen, az FTC egy helyet felugrott a tabellán és dobogós ezzel a sikerrel.
Ferencvárosi TC U14–Budapest Honvéd FC U14 4–1
G: Palásthy (26., 31.), Bécsy (57.), Deák (77.), illetve Józsa (28. – büntetőből).
Szamosi Tamás, vezetőedző:
Nem szoktam a játékvezetéssel foglalkozni, most sem fogok, mert akkor eltiltanának hosszú időre. Az első félidőben kifejezetten jól játszottunk. A második félidőben kijött az emberelőny, amire nem szolgáltunk rá.
Kép: Budapest Honvéd FC U19–MTK U19


.jpg)


